Igaz Mese

Ez itt minden olyan kommunikáció színtere, amely nem kapcsolatos az Én Kicsi Tanyámmal
ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

Hozzászólás Szerző: ssuggame » 2014.10.08. 23:17

A szekeres ember


Az Erdődy família vára volt réges-régen Szomota vára. Ennek előtte több száz esztendővel történt, hogy egyik Erdődy a várat egy Zsongor nevű hű emberének az őrizetére bízta. Ez a Zsongor jobbágyember volt, de a gazdája felszabadította, s míg Erdődy uram Pozsonyban volt, a király mellett, azalatt Zsongor volt az úr a várban. De aztán adta is az urat. Egykori jobbágytársait folyton ütötte-verte, s hogy elrettentő példát adjon, akik egy s más parancsát nem teljesítették, még fel is akasztatta. Zsongor uram pedig rendesen olyat parancsolt, hogy a szegény jobbágyok nem tudták végbevinni parancsolatját.

Egyszer többek közt levelet írt a gazdájához, s azt parancsolta egy jobbágynak, hogy három órának a leforgása alatt vigye el a levelet Pozsonyba, ott pihenhet egy órát, s a másik három órának a leforgása alatt jöjjön vissza.

Eleget könyörgött a szegény jobbágy:

- Uram, ne kívánj tőlem lehetetlenséget, hiszen még kengyelfutó sem tudná megjárni azt az utat kétannyi idő alatt sem.

Zsongor rákiáltott:

- Egy szót se többet, mert karóba húzatom a fejedet! Indulj!

Elindult a jobbágy nagy búsan, s a vártól nem messze rengeteg erdőbe ért. Amint ott menne nagy sebesen, ahogy csak a lábai bírták, utolér egy embert, aki három fekete lóval mendegélt az úton nagy csöndesen. Köszönti a jobbágy, a szekeres ember fogadja.

- Hová, merre, földi?

- Megyek Pozsonyba - felelt a jobbágy búsan, s a könnye is kicsordult.

- Hát az olyan nagy szomorúság kendnek?

- Hogyne volna, mikor ha három óra alatt oda nem megyek, s másik három órában vissza nem megyek a várba, szörnyű halálnak halálával halat meg a gazdám.

- No, azért ugyan ne epessze kend magát - vigasztalta a szekeres ember -, üljön fel ide mellém, majd elviszem én!

Felül a jobbágy a szekérre, nagyot rittyent* ostorával a szekeres ember, hogy megcsendült belé az erdő, s - halljatok csudát! - abban a pillanatban nekiiramodott a három fekete ló, vágtattak a szélnél sebesebben, még a gondolatnál is sebesebben. Zúgott az erdő, mintha fergeteg zúgott volna, s hát egy óra sem telt belé, megállt a szekér a város kapuja előtt.

- Na, most menjen be kend a városba, adja által a levelet, s jöjjön ide vissza - mondta a szekeres ember.

A szegény jobbágynak szeme-szája tátva maradt a nagy álmélkodástól. Csakugyan ott volt a város kapuja előtt. Sietett Erdődy uramhoz, átadta a levelet, Erdődy uram is megírta mindjárt a feleletet, s azzal szaladott a jobbágy vissza a szekeres emberhez. Felült a szekérre, nagyot rittyentett a szekeres ember, s amilyen sebességgel idevágtattak, úgy vágtattak vissza a fekete paripák. Mikor az erdőbe értek, éppen oda, ahol a jobbágy felült volt a szekérbe, a szekeres ember hirtelen megállította a lovakat. Reszkettek a lovak, szakadt le róluk a hab, de bezzeg reszketett a szegény jobbágy is, s csurgott arcáról a hideg veríték a rettentő félelemtől. Azt hitte, hogy az ördög szekerén utazott. Észrevette ezt a szekeres ember, elnevette magát.

- Tudom, hogy mit gondolsz rólam, de ne félj, te szegény ember. Nem az ördöggel, az Istennel utaztál te most. Eredj csak haza békességben!

A jobbágy még csak nem is szólhatott, a szekeres ember eltűnt a három szép fekete lóval, mintha föld nyelte volna el.

Hazamegy a jobbágy, átadja Zsongornak az írást, amit Erdődy uramtól kapott. Nézte, nézte Zsongor, hol a jobbágyot, hol a levelet: nem akart hinni szemeinek.

- Lehetetlen, lehetetlen! - dörmögte magában.

Forgatta erről-arról az írást, de bizony az az Erdődy írása volt. Rajta volt a pecsétje is.

- No, hallod-e, ördöngösség van a dologban - szólalt meg Zsongor. - Magyarázd meg nekem ezt a csudát!

A jobbágy elmondott hűségesen mindent, úgy, ahogy történt.

Hát egyszerre csak mintha nagyot csattanna az ég, s kerekednék rettentő fergeteg - bevágtat az udvarra a szekeres ember, rittyent az ostorával, hogy ég s föld megzendül belé! Nézi, nézi Zsongor, reszketni kezd egész testében, mint a nyárfalevél, s amint mellette elvágtat a szekeres ember, csak elterül a földön. Fel sem kelt többet, szörnyethalt abban a pillanatban.

A szekeres ember pedig elvágtatott, mint a sebes szél, s eltűnt az erdőben, mintha a föld nyelte volna el.

kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: http://www.forum.enkicsitanyam.hu/viewt ... f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

Hozzászólás Szerző: ssuggame » 2014.10.09. 23:55

izé, tegnap bealudtam szövegberakás közben :oops: :D


Ferrari Violetta


Kép


Ferrari Violetta (Hódmezővásárhely, 1930. április 25. – Budapest, 2014. január 23.) Jászai Mari-díjas magyar színésznő.


Élete

Testvérei: Stefano, László, János (Violetta a legfiatalabb). Pályáját hatévesen kezdte a Pesti Színházban mint gyermekszínész. 1949-ben a Madách Színház ösztöndíjasaként végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1950 és 1956 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1956-ban emigrált, először Bécsben, majd Nyugat-Németországban élt, ahol több szerepet is kapott. A rendszerváltás után többször hazalátogatott, de szerepet már nem vállalt.


Bővebb életrajz:

Ferrari Violetta 1930. április 25-én Hódmezővásárhelyen született, a fővárosban nevelkedett. Óvodásként Harsányi Gizinél játszott a rádió gyermek-színtársulatában, fellépett Siliga bácsi gyermekszínházában, részt vett a Corvin Áruház gyermekruha-bemutatóin, Sennyei Vera partnere volt a Vígszínházban.

Útja egyenes volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol már növendékként kitűnt a gyakorló színház előadásain. Még nem is végzett, máris ő volt az „ügyeletes” szerelmes fiatal színésznő, diplomájának megszerzése után, 1949-ben a Nemzeti Színház szerződtette. Az ország első társulatában klasszikus és kortárs drámák vezető szerepeinek egész sorát kapta.

A magyar színpadon neki jutott tíz évben eljátszhatta Luisa Millert (Schiller: Ármány és szerelem), Hippolytát (Shakespeare: Szentivánéji álom), Ophéliát (Shakespeare: Hamlet), Cherubint (Beaumarchais: Figaro házassága), Tündét (Vörösmarty: Csongor és Tünde). A magyar színháztörténet egy igen jelentős korszakában olyan színészóriásokkal dolgozhatott együtt, mint Ladányi Ferenc, Tímár József, Gobbi Hilda vagy Básti Lajos.

1950-től filmezett is, fiatal lányokat formált meg a Dalolva szép az élet (1950), Civil a pályán (1951) című filmekben. A Föltámadott a tengerben (1953) Szendrey Júliát alakította. Határozott jellemű, mégis érzelmes lányokat játszott a Fel a fejjel (1954), a 2 x 2 néha 5 (1954) és más vígjátékokban. Tettei következményei elől menekülni akaró fiatal nő volt a Gázolásban (1955).

1956-ban elhagyta az országot, az NSZK-ban telepedett le, ahol másodszor is színészi egzisztenciát teremtett. Német nyelvterületen zenés komédiákban szerepelt, gyakran filmezett is. Megvalósult legnagyobb szerepálma: a színpadon eljátszhatta a Caesar és Kleopátra női főszerepét. Ferrari Violetta az egyetlen magyar színésznő, aki az elmúlt évtizedekben külföldön igazi karriert futott be. Ausztriában és Olaszországban is élt.

A rendszerváltás után többször hazalátogatott, 1997-ben végleg hazaköltözött Magyarországra. Színpadon már nem volt látható, pánikbetegsége miatt az orvos eltiltotta a fellépéstől. Művészetét 1955-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, a szakmától 1953-ban Farkas-Ratkó-díjat kapott.


Színpadi szerepei

Nádja, Polina unokahúga (Makszim Gorkij: Ellenségek)
Cherubin (Beaumarchais: Figaro házassága)
Antonyina (Gorkij: Jegor Bulicsov és a többiek)
Lujza (Friedrich Schiller: Ármány és szerelem)
Vivie (George Bernard Shaw: Warrenné mestersége)
Ophélia (William Shakespeare: Hamlet)
Marianna (Molière: A fösvény)
Tünde (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde)
Irma (Breffort–Monnot: Irma, te édes!)
Cleopatra (Shaw: Caesar és Cleopatra)
Hedda (Henrik Ibsen: Hedda Gabler)
Lenka (Pavlenko: Boldogság)
Beatriz (Lope de Vega: Donna Juana)
Széll Olga (Háy Gyula: Az élet hídja)
Veronika (Jean-Paul Sartre: Főbelövendők klubja)
Angyalka (Molière: A képzelt beteg)
Sára (Szabó Pál: Nyári zápor)
Samu (Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak)
Brandt Olga (Sándor Kálmán: A senki városa)
Erzsi (Vészi Endre: A titkárnő)
Tatjána Rogyionova (Mihajlov–Szamojlov: Titkos háború)
Kiszolgáló (Illyés Gyula: Tűvé-tevők)
Molière-né (Molière: A versailles-i rögtönzés)
Varvara (Osztrovszkij: Vihar)
Marianna (Molière: Tartuffe)


Filmjei

Konrad aus der Konservenbüchse 1982/1983
Puppen reden nicht 1970
Die Reise nach Tilsit 1969
Ein ruhiges Heim 1969/1970
Bel Ami 1967/1968
Stoppt die Welt - ich möchte aussteigen 1966
Herr Kayser und die Nachtigall 1965
Ein Engel namens Schmidt 1964
Trompeten der Liebe 1962
Nie hab' ich nie gesagt 1961/1962
Scheidungsgrund: Liebe 1960
Laß mich am Sonntag nicht allein 1959
Scala - total verrückt 1958
Gázolás (1955)
Különös ismertetőjel (1955)
Fel a fejjel (1954)
2x2 néha 5 (1954)
Föltámadott a tenger (1953)
Ifjú szívvel (1953)
Civil a pályán (1951)
Dalolva szép az élet (1950)


Dalok

Kozma József–Vécsey Ernő: Hulló levelek (Les feuilles mortes, A két szemét még most is látom...)
Louis Gugliemi (Louiguy)–Édith Piaf–Bradányi Iván: Álmaimban látlak én (La vie en rose)
Behár György–Szenes Iván: Amikor mosolyogsz
Pablo Beltrán Ruiz–G. Dénes György: Mexikói karnevál (¿Quién será?) Cseng a mexikói karnevál (a csa-csa-csa tündöklésének egyik fontos darabja)
Fényes Szabolcs–Szenes Iván: Melletted nincsenek hétköznapok
Behár György–Romhányi József: Szemembe nézz!
A Civil a pályán című filmben egyik előadója az MHK indulónak: Rajta sporttárs fuss a célba![6]

A 2x2 néha 5 című film slágerét Vass Éva énekli (külön készült a film- és a hangfelvétel)[7]

Német színésznőként öt népszerű dalt énekelt. Érdekessége az Es muss die Liebe sein, amelyet a német táncdalfesztiválon énekelt 1964-ben.


képek:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: http://www.forum.enkicsitanyam.hu/viewt ... f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

Hozzászólás Szerző: ssuggame » 2014.10.09. 23:57

Clive Staples Lewis (1898 – 1963), ír író idézetei:


Éjszakáról éjszakára, valahányszor egy pillanatra is abbahagytam a munkát, mindig ezt a kitartó, kérlelhetetlen közeledését éreztem annak, akivel annyira komolyan kerültem a találkozást. Amitől a legjobban féltem, végül is bekövetkezett. 1929 tavaszán megadtam magam, s elismertem, hogy Isten: Isten, és letérdeltem és imádkoztam: azon az éjszakán talán én voltam a legelvetemültebb és legvonakodóbb megtérő bűnös egész Angliában. Akkor még nem láttam, ami most annyira egyértelmű és nyilvánvaló: az isteni alázatot, amely még ilyen feltételek mellett is befogadja a megtérőt. A tékozló fiú legalább a saját lábán ment haza. De ki imádhatja méltóképpen azt a szeretetet, amely kitárja a kapuját még annak a tékozlónak is, akit úgy cipelnek be, miközben rúgkapál, durcásan ellenkezik, s minden irányban a menekülés lehetőségét keresi?
/Az öröm vonzásában./


Remélem, egyetlen olvasó sem fogja feltételezni, hogy az igazi kereszténységet a meglévő vallások hitvallásának alternatívájaként javaslom, mintha választanunk kellene, hogy kiket részesítsünk előnyben e megjelölés révén: a kongregacionalistákat, a görögkeletieket vagy bármely más egyházat. Inkább egy előcsarnokhoz volna hasonlítható, melyből ajtók nyílnak több, különböző helyiségbe. Ha be tudok vinni valakit ebbe az előcsarnokba, akkor sikerült véghezvinnem azt, amire kísérletet tettem. De nem az előcsarnokban, hanem a helyiségekben van tűz, berendezés és eleség. Való igaz, egyesek úgy találják majd, hogy jelentősebb ideig kell várakozniuk az előcsarnokban, míg mások csaknem azonnal biztosan megérzik, melyik ajtón kell kopogtatniuk. Nem tudom, miért van ez a különbség, de biztos vagyok benne, hogy Isten senkit sem várakoztat meg, hacsak nem látja jónak, hogy az illető várakozzék. Amikor azután valaki bejut majd a választott helyiségbe, úgy találja, hogy a hosszú várakozás valamiképpen javára szolgált, ami különben nem lenne így. De azért ezt várakozásnak kell tekintenünk, nem pedig tartózkodásnak, szállásnak.
/Keresztény vagyok!/ (Előszó); ford. Várhidi Gyula


Ha érzelmeink el is múlnak, Isten szeretete megmarad.

Isten jelenlétét egyesek lebecsülhetik, de kikerülni nem tudják, akár hogyan is szeretnék.

A közöny, nem a gyűlölet a szeretet legveszélyesebb ellensége.

Amit nem ajándékozol el, az soha nem is lesz a tiéd.

Semmi okunk rá, hogy képmutatónak bélyegezzük azoknak az embereknek a kérészéletű vallásosságát, akiknek a vallásossága elmúlik, mihelyt vége a veszélynek, ínségnek vagy a lelki bajoknak. Miért ne lettek volna őszinték? Kétségbeestek, hát segítségért üvöltöttek. Ki ne tenné?

Aki nem szereti a földijeit, akiket nap mint nap lát, még kevésbé fogja szeretni az "emberiséget", akit sohasem látott.

Egyszer megpróbáltam szembeszegülni egy idős pappal: "De hát, uram, minden nép azt gondolja, hogy közülük valók a legbátrabb férfiak és a legszebb nők a világon. " Mire ő méltóságteljesen rendreutasított (...) : "Igen ám, de Angliára ez igaz is." Ettől a meggyőződéstől barátom (...) persze még nem lett gazember, csak egy rendkívül szeretetreméltó öreg csacsi. Ám sokakat rúgkapáló-harapó szamarakká tesz ugyanez a meggyőződés, amely legszélsőségesebb változatában a kereszténység és a tudomány által egyaránt elítélt fajgyűlöletbe torkollik.

A ragaszkodás különös szépsége, hogy olyanokat egyesít, akik szemmel láthatóan, olykor elképesztően nem illenek egymáshoz; olyanokat, akiknek - ha a sors nem ugyanabba a házba vagy közösségbe sodorta volna őket - semmi közük sem lenne egymáshoz.

Az igazán változatos irodalmi ízlés az, ha a filléres használt könyvek között is találunk valami megfelelőt a vonatútra. Az igazán változatos ízlés az emberekben pedig azt jelenti, hogy mindig találunk valakit, akit megbecsülünk az emberiség arra a napra rendelt keresztmetszetében.
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: http://www.forum.enkicsitanyam.hu/viewt ... f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

Hozzászólás Szerző: ssuggame » 2014.10.10. 00:13

szia Marcsi :)

KATT IDE
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: http://www.forum.enkicsitanyam.hu/viewt ... f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

Hozzászólás Szerző: ssuggame » 2014.10.20. 14:10

A nagy háború anekdotakincse

folytatás


A Miniszterelnökné köt...

Akárhova tekintünk, munkálkodó, kötő nőket látunk. A nők hadserege is kitünően van szervezve: a tű épp oly szorgalmas, mint a kard. Valahogy beletartozik a kötés motozása a mai családi kör harmóniájába. Alig-alig tartanak a nők fegyverszünetet. Sietős a hósapka. Az ablak hőmérője, a sivító szél arra nógatja a kötőket, hogy dolgozzanak, sarkunkban a tél, a hideg. Ez a munka uniformizálja az otthont. A nők szeretik munkájukat. Ez a csöndes tevés-vevés eltereli aggodalmukat, az apró tűk levezetik ideges nyugtalanságukat, a végzett munka öntudata erősíti őket.

Gróf Tisza István a napilapok szerkesztőit időnként fogadni szokta a miniszterelnöki palotában, hogy bizalmasan tájékoztassa őket az ország állapotáról és a harctér eseményeiről. A fogadószobából egy ilyen fogadásnál a véletlen kedves és finom képet mutatott nekünk. Egy üvegajtón át a terraszra láttunk, a terraszon ült Tisza Istvánné néhányadmagával és kötött. A szürke pamutgombolyag ölében hevert, szorgalmas keze gyorsan bogozta a pamutot, tűi föl-fölcsillantak az őszi délután napfényében. Mellette a család többi nőtagjai kötöttek hósapkát, érmelegítőt, akárcsak a sok száz és ezer magyar asszony. Egy polgári familia munkás nyugalma ömlött el a kedves családi képen. A miniszterelnökné is köt...



A szenzáció.

A háború elején, az izgalmakkal túlfűtött nagy időkben a kishitüeket főként az a kérdés foglalkoztatta, hogy mi lesz Olaszországgal? Állja-e a szövetségi hűséget? Vagy talán éppen a szövetségesei ellen fog fordulni? Mert a kishitűek már ennek a lehetőségével is foglalkoztak.

Ezekben az időkben történt, hogy egy úr titokzatosan besúgja a másiknak a fülébe:

- Őrült nagy ujság... most hallottam abszolút hiteles forrásból...

- No mi az? Gyorsan!

- Hallatlan szenzáció... Olaszország Franciaország mellett van!

- Nem hiszem!

- Ha nem hiszi, nézze meg a térképen, hogy tényleg mellette van.



A Népszínház-utca sarkán.

Barnaképű, villogó szemű, zömök kis katona várja a villamost. Egy barátságos úr odalép hozzá és mert most kedves testvér mindenki, akin angyalbőr feszül, megkínálja szivarral. A hadfi szívesen fogadja a barátságot és hálája jeléül a köszöneten felül még egy bizalmas kérdéssel is megtiszteli a szíves urat:

- Tessék mán megmondani: igaz lenne, hogy a németek elfogták a muszka cárt?

Az idegen elmosolyodik:

- Dehogy igaz! Dehogy igaz! Ott még nem tartunk!

A kis katona nagyot lélegzik és boldog megkönnyebbüléssel mondja:

- No, akkor jól van!

Az úr megrökönyödve néz rá. A szeme elkomorodik. Bosszúsan és értetlenűl szól a katonára:

- Hát maga ennek örül?

A hadfi csöndesen felel:

- Örülök ám. Mert nem szeretném, ha más csípné el elülem!



A fénykép.

Budapesten történt. A mozgósítás első napjaiban egy külvárosi "fényirda" előtt. Egy tartalékos huszár, mielőtt elindult volna Budapestről a harci tájak felé, elhatározta, hogy lefotografáltatja magát. Legyen az asszonynak valami emléke, hiszen háborúban igazán nem tudni, mi történik.

Együtt mentek az asszonnyal a fényképészhez, s a feleség kinn várakozott a kapu előtt, amíg az uráról fenn, az ötödik emeleti műteremben elkészül a gyorsfénykép. A fölvétel hamarosan megvolt s a fotografus - a jól ismert katona-sablón szerint - a tartalékos fejét ráragasztotta egy paripán ülő huszáralakra.

Boldogan jött le a huszár a képpel s megmutatja a feleségének:

- Ehol van ni!

Az asszony hosszasan elnézi a képet, azután megszólal:

- Ejnye, de hasonlít! Csak azt mondd meg János, hogy mentél föl a lóval arra a sok emeletre?



Éljen! És abcug!

A budapesti Váci-körútból Vilmos császár-út lett. A keresztelő mindég nagy ünnep, még ha egy csecsemő kapja is a nevet, hát még ha egy olyan hatalmas sugárút, mint a Váci-körút.

A Vilmos császár-út ünnepi estéjén, a kivilágítás alkalmával az egyik palota ablakára aktuális képeket vetítettek. Nagy közönség gyülekezett össze, s amint megjelent királyunk, Vilmos császár, a trónörökösök, hadvezérek alakjai, egyre zúgott az éljen.

Egyszerre azután kitört egy suhancból az offenziv kedv és bekiáltott az ablakon:

- Tegyék már ki a muszka cár képét is, hogy abcugolhassunk!



Megérdemli!

Énekszóval vonúltak a bakák a pályaudvarra, ahol már várta őket a hosszú, hosszú vonat, hogy levigye a harctérre, Szerbiába. Amikor közben-közben pár percre elhallgatott a nóta, beszélgettek egymással a bakák. Persze: a nagy verekedésről, a háborúról.

- No, a keservit annak a rácnak, akinek én ezt egyszer a fejihöl teremtem, az se nagyon kel föl többet, - mondta meggyőződéssel egy somogyi baka. - De ha mégis fölkél, - végzi a meditációt - akkor kezet fogok vele. Olyan fej megérdemli.

kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: http://www.forum.enkicsitanyam.hu/viewt ... f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

Hozzászólás Szerző: ssuggame » 2014.10.20. 14:17

A tökváros


Volt egyszer egy szegény öregasszony. Amint egyszer ruhát mos a vízen, arra megy egy sereg iskolás gyerek. Odakiált az egyiknek:

- Vesd fel a csebret a vállamra, te gyermek!

De a pajkos fiú egyet gondolt, s a csebret keresztülvetette a vénasszony vállán.

- No, te macskabéka gyermek - mondá az öregasszony -, megátkozlak, hogy addig ne kapj feleséget, míg a Tökvárosba nem érsz, s három vasbocskort el nem szaggatsz.

Telik-múlik az idő, felcseperedik a gyermek, s meg akar házasodni. De bizony hiába ügyelődik, hiába lábatlankodik, a leányok mind azzal fizették ki: holnapután vaskedden! Hej, csak most jut még eszibe, hogy mivel átkozta volt meg őt az a vénasszony! No, mit tegyen szegény feje! Vasbocskort köt, s elindul világgá, ha valahol föltalálná a Tökvárost. Megy, mendegél hegyen-völgyön által, ország-világ ellen, s estére kelve betéved egy félenvaló házba. Hát ott egy olyan vénasszony lakott, akinek a tűzhely alól az asztalig ért az orra.

Köszön neki:

- Adjon isten jó estét, nénémasszony!

- Isten hozott, édes fiam! Hát te hol jársz, ahol a madár se jár?

Elmondja, hogy mi járatban van.

- Már, édes fiam, tudd meg, hogy én a Szél anyja vagyok, s még én sem tudom, hol az a Tökváros.

Hanem sütött neki egy acélpogácsát, s azzal útnak eresztette. Másnap estére egy másik vénasszony házához vetődött. Ennek két foga lógott ki az ablakon. Ez is sütött neki egy acélpogácsát, s azzal eresztette útnak, hogy csak menjen még egy napig, aztán még egy nálánál is öregebb asszonyra talál, az majd csak eligazítja. Ha pedig az sem tudja, akkor megfordulhat, s mondjon j'éccakát a házasságnak.

Hej, megszomorodik a szegény legény, s pitymallatkor útnak indult. Harmadik estve elért a harmadik vénasszonyhoz. Éppen laskát serített.*

- Hát te, hol jársz itt, ahol még a madár se jár?

Elbeszéli a dolgát a szegény legény, hogy már két vasbocskort elszaggatott, s mégsem talált a Tökvárosba.

- Áldott szerencséd, hogy ide tévedtél, mert rajtam kívül senki sem tudott volna útbaigazítani. Hát azt mondom én neked, hogy kösd fel hamar a harmadik pár bocskort is, s reggelig meg se állj. Reggelre elérsz a Tökváros szélire. Ott a város szélin találsz három tököt. Ez a három tök három egymás után való reggel megnyílik, mind a háromból egy-egy gyönyörű szép leány száll ki. Mind a három vizet kér tőled, s ha abba' a minutába' nem adsz, eltűnnek a szemed elől. De csak a két elsővel járod meg szárazon, ha a harmadikat is elereszted, karóba húzzák a fejedet.

De hiszen fogadkozott a legény, majd megmutatja, hogy nem ette a puliszkát hiába! S azzal nekiindult a menésnek, s meg sem szusszant, míg Tökváros határára nem talált. A nap még egy kopjányira sem jött volt fel, megtalálta a három tököt. Alig veti rá a szemét, csak megnyílik az egyik, s kipattan belőle egy olyan szép leány, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem. Hej - szegény világ, vetett ágy! -, a legény bezzeg eltátotta a száját! Úgy elállott szeme-szája a nagy gyönyörűségtől, hogy azt sem tudta, fiú-e vagy leány. A vénasszony pedig nem hazudott volt, mert a szép leány úgy eltűnt, mintha csak a föld nyelte volna el. A pohár víz, mit a legény készen tartott, kárba ment, nem volt már, aki megigya, mikor egy kicsit magához eszénkedett* a nagy ámulatból. Éppen így járt másnap reggel is.

- No, megállj - mondá a legény -, megfogom a harmadikat, ha addig élek is! Nem nézek a szépségire, lehet tőlem az Isten angyala is.

Hogy, hogy nem esett, már az szent igazság, hogy a harmadikat meg is fogta.

Amint kipattant a tökből, vizet adott neki, megitatta, megfogta, szépen megölelte, s el sem eresztette.

Megszólalt most a leány:

- No, hallod-e, nem hittem volna, hogy ennyi kiteljék egy legénytől. Hanem most már tudd meg, hogy én egy elátkozott királyleány vagyok, s ha el akarsz vinni magaddal, ne induljunk este előtt, mert ezer szem őriz engem.

Estére kerekednek, elindulnak. Úgy kiértek a városból, hogy senki lélek észre nem vette. Másnap virradatra elérnek egy kúthoz. Azt mondja a legény:

- Hallod-e, maradj veszteg itt, én addig elmegyek szekérért, s aztán azon hazaviszlek téged.

Elmegy a legény, a leány ott marad. Amint a kút szélin üldögélne, a háta mögé lopódzik egy vén cigányasszony, a kútba taszítja a leányt, s felöltözik az ő szép gúnyájába. Mikor a legényt visszafelé jönni látta, már messziről kiáltotta neki:

- Jere, jere, annyi ideje várlak, hogy megfeketedtem!

A szegény legény úgy elámult a szeretője nagy változásán, hogy szinte sóbálvánnyá változott. Letérdepel a kút kávájához, inni akar, hogy egy kicsit magához térüljön. De csak odakiált nagy ijedten a cigányasszony:

- Jaj, ne igyál, te szerencsétlen, mert nem jó ez a víz!

Hanem amint a víz fölé hajlott a legény, a kútban egy gyönyörű szép tulipánt pillantott meg, leszakasztotta, a zsebibe tette, s mikor hazaértek, eldugta az almáriumba.*

No, vasárnapra kerekednek, beharangoznak a templomba. Búsult a szegény legény, hogy majd felhányta a szívbeli búbánat. Hogy vigye ő ezt a rusnya fekete asszonyt a templomba?! Kikacagja az egész falu népe. De a cigányasszony nem hagyott neki békét, még a laskatésztát is ott hagyta serítetlen az asztalon, s elmentek a templomba. Azalatt pedig, míg ők a templomban voltak, a tulipánból kibújt a szép királykisasszony, odament az asztalhoz, megcsinálta a laskát, s aztán ismét visszament az almáriumba.

- No, látod - mondá a cigányasszony, mikor visszatértek a templomból -, nem akartál a templomba vinni, ott is voltam, s a laska is elkészült.

A szegény ember csak a fejét rázta, nem tetszett a dolog neki.

"Teremtő istenem, de megverél - gondolá magában -, hogy így átváltoztatád boszorkánynak azt a szép leányt!"

Eltelik a nap, beesteledik, lefeküsznek. Éjfélkor csak a nyakába borul valaki a szegény embernek. Fölnyitja a szemét, megnézi, hát lelkem, Istenem, az a szépséges szép leány, kit a Tökvárosból hozott! Sírva panaszlá el, hogy milyen istentelenséget tett vele az a rusnya cigányasszony.

- Bújj ki, boszorkány, az ágyból! - kiáltott a szegény ember, s azzal úgy leteremtette a ház földjére, hogy abb' a szent minutába' kifutott belőle a boszorkány lelke. Nagy szaporán eltakarították a rusnya cigányasszonyt, másnap aztán olyan vendégséget csaptak, hogy hét országra szólott. Tál, tányér, cinegecobók,* bolhaláb elég volt, étel-ital kevés volt, istenes ember volt, ki egy csepp levet kapott. De azért mindenki jóllakott. Jól bizony. Aki nem hiszi, járjon utána.



serített*..................serít --------------> tésztát nyújt
eszénkedett*............eszénkedik --------> magához tér
almárium*.................almárium ----------> rakodós, fiókos szekrény
cinegecobók*............cobók ------------> cubák, sült szárnyas combja

kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: http://www.forum.enkicsitanyam.hu/viewt ... f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

Hozzászólás Szerző: ssuggame » 2014.10.20. 15:26

Afrika meleg szívében


Kép


Malawi…. Olyan, mintha évekkel ezelőtt jártam volna ott, pedig csupán hat hónap telt el hazaérkezésem óta. Ha becsukom a szemem, még mindig megjelennek az ottani élénk színek, a vályogépületek között vöröslő homokon mezítláb futkározó gyerekek, a nők hasas kosárral a fejükön, hátukon kisbabájukkal, a férfiak biciklivel, hatalmas terheket cipelve a piacra.

Malawi a kelet-afrikai-árok déli részén található, a Nyasza-tó mentén hosszan elnyúló ország. Területe közel akkora, mint Magyarországé, Afrika egyik legkisebb országa. A kisebb alföldi régiókat leszámítva, nagyrészt fennsíkok és magasra kiemelt röghegységek alkotják a tájat. Gazdasági szempontból rendkívül elmaradott ország, a lakosság döntő hányada az agrár szektorban dolgozik, az ipari szektort csupán néhány kisebb feldolgozó üzem képviseli: textilgyár, dohány és tea előkészítés, cukorgyár, fűrészüzemek. Legfontosabb export termény a dohány, a tea és a gyapot, ezeket hatalmas ültetvényeken termesztik. A földek másik részét törzsi-falusi keretek között művelik. Fő élelmiszernövényük a kukorica. Kukoricalisztből készül az úgynevezett nsima, amit a puliszkához lehet hasonlítani, de ebben a kukoricaliszten kívül csak víz van. Ezt eszik különböző idény zöldségekkel, vagy magában: reggel, délben, este. A reggelit poridge-nak hívják, ez annyiban különbözik a nsimától, hogy kissé hígabbra főzik, és olykor cukrot adnak hozzá. Egy hónap után már elég nehéz volt elviselni ezt a monotonitást, egyre kevésbé volt étvágyam hozzá, így beszereztem rizst, amit ők csak ünnepekkor fogyasztanak, akárcsak húst. Vegetáriánus lévén az utóbbi nem volt nagy érvágás, inkább az, amikor tyúkot öltek a tiszteletemre.

Az esős évszak kezdetén, 2006 novemberében érkeztem Malawi déli részén található kis faluba, Mikolongwebe. A minden irányban hegyek vettek körül, derűs időben az ország legmagasabb csúcsára is ráláttam, a 3000 méter magas, egekbe törő Sapitwa-ra.

Én voltam az egyetlen mzungu (fehér ember) a térségben, így igen hamar elterjedt a híre az érkezésemnek, és amolyan csodabogárként kezeltek, aki néha vicces dolgokat művelt. Nem tudtam, hogyan kell kézzel enni normálisan – maszatoltam, mint egy óvodás –, nem ettem rovarokat és madárfiókákat, nem tudtam, hogyan kell fejtetőn egyensúlyozni a vízzel teli tálat – több volt a ruhámon, mint a tálban mire hazaértem a kúttól –, és még sorolhatnám kezdeti, mosolyogtató lépéseimet, melyek izgalmassá tették a hétköznapokat.

Ahogy teltek a hetek, kezdtem én is az ő ritmusuk szerint élni, és azzal, hogy folyamatosan próbáltam illeszkedni a világukba, úgy éreztem, egyre inkább a bizalmukba fogadtak.
Egy nagyobb szervezet tagjaként mentem Malawiba, számos programjuk közül én az AIDS megelőzésért folytatott tevékenységükben vettem részt. Hogy miért? Nézzük csak a tényeket; Malawiban a közel 13 millió főnyi lakosságból 800,000-1,000,000 fő közé tehető a HIV+ fertőzött személyek száma. És ez csak statisztika, ami közel sem mondható pontosnak egy olyan országban, ahol nincs mindenki regisztrálva. Azt hiszem ennek tudatában nem fontos túlmagyarázni, miért éreztem azt, hogy tenni szeretnék valamit ellene.

Először az ország déli részén található miko­longwei szakiskolába kerültem, ahol egy malawi tanárnővel, Orpah-val osztoztunk egy kis kollégiumi szobán. Orpah az ország túlsó végéből érkezett, és szabást-varrást tanított az iskolában. Én a napi munka után, angolt tanítottam két iskolában, délutánonként szakkört szerveztem, ahol az AIDS-el kapcsolatban minél több információt próbáltam átadni a diákoknak. Az óra nem a szokványos volt. Mindig tánccal és énekkel kezdtünk, ami rengeteg felszabadító energiát adott. A dobszónak megvolt a varázsa, a helyiek egyszerűen elválaszthatatlanul egyek a zenével. Tudatosan hagytam el a frontális oktatást, bár ha kicsit tudományosabb vizekre eveztünk, akkor erre is sor került. Kedvencem a szituációs játék volt. Szerettem felfesteni egy problémás helyzetet bemutató képet, hogy aztán megvitassuk a leghelyesebbnek tűnő döntést.
A tanteremből egyre jobban kinőttük magunkat, és egyszer csak eljött az ideje annak, hogy átköltözzünk az ebédlőbe. Csodálatos érzés volt látni, hogy egyetlen kis szikrától mekkora tűz lobbant a diákokban. Ahogy éreztem a tudásuk növekedését, szorgalmaztam, hogy járjuk a környező falvakat és terjesszük mindezt. A diákokban tolongott a művészi hajlam, így erre nagyon szépen lehetett alapozni. Csoportokra oszlott a társaság, egyesek éneket komponáltak, mások verset írtak, vagy épp színjátékot rendeztek. Nem egy nyers beszéddel álltak elő, hanem érzelmekre ható előadással, amiben minden korosztály megtalálhatta a neki szóló üzenetet. Mindig iskolákba mentünk, mert az igazgatókon keresztül futótűzként terjed a rendezvényünk híre a térségben. Egyszerűen szólt a diákjainak és beszélt a chief-fel, aki a közösségi vezető személy a faluban.


Kép


Az első előadásunkon a gyomrom igencsak összeugrott, amikor megláttam, hogy mekkora tömeg gyűlt össze. Akadozó nyelvvel mutatkoztam be a gyönge chichewa nyelvtudásommal. Annak ellenére, hogy az angol a hivatalos nyelv, a kisebb falvakban ezt alig néhányan beszélik, így kénytelen voltam az ő nyelvüket használni. Az előadásaink komponálása is úgy történt, hogy mindent közösen átgondoltunk angolul, és utána a diákok átültették az egészet chichewába. Az első siker után, a vándordiákjaimmal folytattuk utunkat, és örültem, hogy megérezték a fontosságát a munkájuknak. Ez az, ami a célom volt: ezek a diákok az ország különböző területeiről érkeztek, és amikor hazatérnek, folytathatják majd azt a munkát, amit együtt elkezdtünk.

Az esős évszak vége táján új régióba kerültem, egy Chikankheni nevezetű faluba, ahol a szakiskola kollégiumi élet után, egy vezetékes víz és áram nélküli kis házban laktam, ezúttal egy japán önkéntessel. A házat akarva-akaratlan rengeteg társbérlővel kellett megosztanunk: tele voltunk hangyákkal és csótányokkal, akikkel folyamatos háborút vívtunk. Néha kifejezetten úgy tűnt, mintha a falakat csupán a hangyák tartanák össze, de a mániákus takarítás miatt azért idővel megcsappant a mennyiségük. A házhoz tartozott a latrinán kívül egy tusolónak szánt kis helység, aminek olyan gazdag volt a faunája, hogy inkább mellőztem a használatát. E helyett a csillagos égbolt alatt, kendőkkel körbebarikádozva tusoltam, ami leírhatatlanul csodálatos volt. Petróleummal világítottunk és főztünk, a vizet pedig minden hajnalban hordta nekünk egy falubeli asszony.

Közvetlen szomszédságunkban volt egy iskola focipályája, így gyerekekből sosem volt hiány. És persze ők mindig mindenről tudni akarnak, így nem egyszer esett meg, hogy kisebb seregnyi fej lógott be a kerítésen.
Öt környékbeli iskolát jártam, újfent gyalogszerrel, és azt kellett vizsgálnom, hogy ténylegesen folyik-e náluk AIDS megelőző felvilágosítás, ami egyébként szerepel a tantervükben is. Az eredmény színes lett, a teljes elhanyagoltságtól az aktív munkáig mindenre volt példa. Mivel nem voltak túlságosan messze az iskolák egymástól, kommunikációs csatornát kezdtem kialakítani közöttük, hogy belelássanak egymás munkájába, és új módszertani ötleteket meríthessenek. Versenyt hirdettem ki, így felgyorsultak a munkálatok. Mindenki gőzerővel hajtott, hogy már csak büszkeségből is a saját iskolájuk nyerjen. Én is kijártam hozzájuk előadást tartani, mindent gyereknyelven próbáltam tanítani egy fordító segítségével. Kisebbekkel még sosem foglalkoztam, így nagy kihívás volt, de folyamatosan jöttek a segítő kezek. Az önkéntes társam nagybani közbenjárásával egész sor oktató posztert rajzoltunk, ami igen jól használható volt és a projekt befejezésekor ezeket megkapták az iskolák. A versenyen a tárgyi tudás mellett a kreativitást is csillogtatni kellett, vers, novella, színjáték, ének és rajz kategóriákban.

Őrületes mennyiségű munkát adtak le, így a szervezetünk egy szinte teljesen használatlan épületében berendeztünk egy kiállítást. Az üres épület egy napra életre kelt, tele volt a gyerekekkel és a munkáikkal. Ez, mint a hazajövetelem előtti utolsó projektem, szép lezárásnak tekinthető. Tudva azt, hogy ennek a generációnak a kezében van egy ország jövője, komolyan vettem a munkámat, és sosem maradtam egyedül a terveimmel, amiért rendkívül hálás vagyok nekik.


Kép


Az AIDS megelőzés mellett mindig fontos volt számomra a toleranciára nevelés is azokkal szemben, akik már fertőzöttek. Éppen ezért örültem, hogy a lakótársam AIDS-esekkel foglalkozott, igen sok szinten. Az életmód tanácsoktól kezdve addig, hogy mellékkereseti lehetőségként mogyorókrémet kezdtek készíteni. A faluban egyre többen vállalták a betegségüket a közösség előtt is, és a munkásságának köszönhetően a házunk környéke kezdett egy “pozitív” életmód táborhelyhez hasonlítani. Amíg én jártam az iskolákat, a házunk körül is folyamatosan folyt a munka, amibe belepillanthattam, ha korábban értem haza. Minden telis-tele volt mogyoróval. Ott hámozták, pörkölték, masszává törték egy nagy fatálban, sózták és palackozták. Nekem annyira ízlett, hogy magában tudtam kanalazni, de főzéshez is jó alapanyag volt. Az asszonyok úgy dolgoztak, hogy kisgyerekeik végig a hátukon voltak. Egyszerűen hihetetlen fizikai erőben vannak. Ha látták, hogy jövök, általában énekkel fogadtak, amitől fülig ért a szám. Jó volt érezni a belőlük áradó melegséget, és azt, ahogy apró dolgoknak tudnak örülni. Ahogy a Nap kezdett lebukni, mindenki szétszéledt, a hátrahagyott csöndben pedig hol vidámság, hol szomorúság maradt, és a remény, hogy minden amit teszünk, nem fejeződik be azzal, hogy ott hagyjuk őket. A lényege a munkánknak az volt, hogy olyan tudást adjunk a kezükbe, amit a jövőben használni tudnak.

Mérhetetlen ajándéka az életnek, hogy Afrikában lehettem, benne élhettem a helyiek örömében és bánatában egyaránt, hogy megtanultam nem európai szemmel nézni a problémáikat, hogy átélhettem azt, ami könyvlapok és statisztikai adatok mögött van. Már tudom, miért hívják Malawit Afrika meleg szívének.

Siményi Katalin
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: http://www.forum.enkicsitanyam.hu/viewt ... f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

Hozzászólás Szerző: ssuggame » 2014.10.20. 15:27

Egy csoport diák, akik nagy karriert futottak be, összejöttek, hogy meglátogassák régi egyetemi tanárukat.
A beszélgetés hamar panaszkodásba csapott át, a stresszes élet és munka kapcsán. A tanár, kávét ajánlva fel vendégeinek, kiment a konyhába, s egy nagy kannányi kávéval és többféle csészével tért vissza: porcelán, műanyag, üveg; néhányan simák voltak, néhány közülük drága és ritkaság volt, s szólt, hogy mindenki szolgálja ki magát.
Amikor minden diák kezében egy csésze kávé volt, a tanár így szólt:
- Megfigyeltétek, minden szép és drága csésze elkelt, hátrahagyva az olcsó, műanyag csészéket? Habár mindenkinek az a természetes, hogy mindenből a legjobbat kívánjátok magatoknak, ez a problémáitok és a stresszetek forrása is. Amit valójában mindenki akart az a kávé volt, s nem a csésze, de tudatosan a jobb csészékre vadásztatok, s egymás csészéit figyeltétek.


Feltételezzük, hogy az Élet a kávé, s a munkahelyek, a pénz, és a társadalmi pozíció a csészék. Ezek csak eszközök az Élethez, de az élet minőségét nem változtatják meg. Néha, azzal, hogy csak a csészére figyelünk, elmulasztjuk élvezni a benne lévő kávét.
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: http://www.forum.enkicsitanyam.hu/viewt ... f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

Hozzászólás Szerző: ssuggame » 2014.10.20. 15:27

Romhányi József: A teve fohásza


Monoton
üget a süppedő homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró, szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szeme kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog, baktat.
Az itató tava távol,
S oly rettentő messze meg az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:
- Tevék ura!
Te tevél tevévé engem eleve,
teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol,
de tévednél, vélvén,
vén híved neved feledve
elvetemedve
vádol.
Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
mivel levet - vert vederbe
feltekerve - nem vedelve
lett betelve
a te tevéd szenvedelme.
Te nevedbe
legyen eme
neveletlen tevetetem
eltemetve!
S evezzevel ava teve
levelkévét kivilevelhevelteve.


Kép

kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: http://www.forum.enkicsitanyam.hu/viewt ... f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

Hozzászólás Szerző: ssuggame » 2014.10.20. 15:28

szia Marcsi :)

Kép
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: http://www.forum.enkicsitanyam.hu/viewt ... f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

Válasz küldése

Vissza: “Off Topic”