Igaz Mese

Ez itt minden olyan kommunikáció színtere, amely nem kapcsolatos az Én Kicsi Tanyámmal
ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.08.20. 01:25

KépKép
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.09.13. 14:11

A nagy háború anekdotakincse

folytatás



A trónörökös.

A háború szele még nem jutott el akkortájt az ország minden zúgába. Vannak falvak, ahová csak nagyritkán jár a posta és ahol már csak azért se olvas mindenki ujságot, - mert - nem tud olvasni.

Egy alföldi városkába öreg magyar iparkodik befelé - szamárháton. A csacsin a szőrével kifelé fordított suba, a subán az öreg s széles vállán keresztbe a hosszú kampós bot: a juhászi hivatal jelvénye.

Csendesen kaptat befelé a városba az országúton. Amint beljebb ér, egyre több daloló bakagyerek jön vele szemközt, összeölelkezve, fényesen kiadjusztálva, vadonatúj csukaszürkében.

Az öregnek föltünik a dolog. Odaszól az egyik bakának:

- Hujja te, mit csatorásztok úgy? Nincs még október elseje.

A baka kihuzza magát, aztán félvállról szól oda:

- Kigyelmed is korán keet fő, hogy olyan jó tuggya. Menünk a rácokra.

- Affenét, - mordul föl az öreg - csak tán nem háborúba?

- Oztán hát mié, te? - érdeklődik tovább a magyar, akihez nyilvánvalóan nem ért még el a pusztára a háború szele.

- Mer azok a rusnya paprikacsinyálók megölték a mi fölséges trónörökösünket, - mondja elkeseredetten a baka.

A szeme szinte villámlik közbe.

Az öreg juhász meghökken. Megállítja a szamarat. Aztán megemeli csendesen a fejében a zsíros kalapot s szívet fájdító nehéz sóhajtással, szomorúan mormolja maga elé:

- Szögén, szögén - Rudolf...




"Túlórázás."

Berlin egyik pályaudvarán történt. Még a háború elején.

Rezervistákat vaggoniroztak be éppen, amikor a pályaudvaron elterjedt a híre, hogy Anglia is megüzente a háborút.

- Nem rossz, - mondta az egyik rezervista, aki polgári életében iparos egy nagy gyárban. - Legalább "túlórázhatunk!"


Kép




Háború és üzleti élelmesség.

Vannak pestiek, akik még a háborús hangulatból is hasznot akarnak húzni: a legkülönösebb ötletekkel adóztatnák meg a harcias lelkesedést. De ezek között akadt egy, amely nemcsak élelmességre, hanem éles pszichológiára is vall.

Az egyik budapesti, városligeti mulatóhely igazgatójához beállít egy élelmes uriember és sugárzó arccal mondja:

- Egy nagyszerű ideám van! Azt hiszem, sok pénzt fogunk keresni rajta.

Mostanában gyanús minden idea, amellyel "sok pénzt lehet keresni", tehát az igazgató fanyarul kérdezte:

- Mi az az idea?

- Fölállítok három új pofozógépet. Az egyik lesz Petár király, a másik lesz Pasics, a harmadik pedig Gyorgye herceg. Petárnak egy pofon húsz fillér, Pasicsnak tíz fillér, Gyorgyenak pedig három pofon tíz fillér. Én azt hiszem, hogy nem akad majd egy itthonmaradt sem, aki naponta egynéhány pofont el ne helyezne.

Az igazgató nem fogadta el az ajánlatot. És igaza is van. Ezek a pofozógépek igazán fölöslegesek volnának. A pofozást most elvégzi derék hadseregünk ott a színhelyen, Szerbiában.




Baba a katonák között.

Kis csapat gyalogos katona érkezett meg a nyugoti pályaudvaron. Kecskeméti tartalékosok és népfölkelők voltak. A pályaudvar előtt rendekben fölállottak és egy főhadnagy vezényszavára keményen elindultak. A csapat mellett jobbról is, balról is, mint pillangószárnyak lebegtek a kecskeméti asszonyok fejkendői és szoknyái. Ezek az asszonyok elkísérték férjeiket, hogy amíg csak lehetséges, láthassák őket. Némelyik még a gyerekét is magával hozta és így lépdeltek a katonák mellett.

Már a Teréz-körúton masiroztak, amikor hirtelen gyermeksírás ütötte meg a vezető főhadnagy fülét. Idegesen hátra fordult, hogy megnézze, mi történt. Egy asszony, aki katona-férje oldalán ment, kis babáját tartotta karjai között. Ez a baba ordított torkaszakadtából.

A főhadnagy azt gondolta, hogy csak átmeneti incidensről van szó és ezért közömbösen haladt tovább. A csecsemő azonban nem hederített a szolgálati szabályzatnak arra a szakaszára, hogy az utcán menetelő csapatnak méltóságteljes magatartást kell tanusítani - bőgött, ahogy a torkán kifért.

Az édesanyja irulva-pirulva csitítgatta:

- Nem szégyenled magad, kis haszontalan, az utcán sírni? Hiszen katona az apád, te meg ilyen sírógörcs vagy... Pfuj...

A járókelők észrevették a furcsa jelenetet és utána bámészkodtak.

- Nini - mondták - síró baba a glédában!

Sokan a különös trupp nyomába szegődtek, hogy tovább élvezhessék a nem mindennapi látványosságot. A főhadnagy kényelmetlenül kezdte magát érezni. Ilyen kompániát ő még nem vezetett; ha valamelyik morózus följebbvalója meglátja, még kellemetlensége is lehet belőle. De viszont az asszonyt nem parancsolhatja el onnan - hiszen az kegyetlenség lenne!

Néhány percnyi gondoskodás után megállította a csapatot és azután odalépett az anyához.

- Mi a baja ennek a gyereknek, miért sír? - kérdezte tőle.

- Éhes az istenadta! - felelte a menyecske szepegve.

- Éhes?

A főhadnagy megint gondolkozott pár pillanatig és aztán így szólott:

- Nézze, ott van egy tejcsarnok! Menjen oda be, itt van egy korona, vásároljon tejet és azután itassa meg a gyerekét!

Az asszony némi habozás után teljesítette a parancsot. Míg a baba nagy kortyokban mohón nyelte a tejet, azalatt a kecskeméti bakák a körút közepén állottak. S ott állottak mindaddig, míg csak jól nem lakott és a mamája karján be nem állott a sorba. Mikor a helyén volt, a főhadnagy megvillogtatta a kardját és kemény hangon vezényelte az indulást.

A csapat elindult és a csecsemő nyugodtan pihent az anyja karján.




Önkéntes hősök.

Mindenki katona akar lenni: a félvilág ellenünk fordult, hát szükség van minden épkézláb emberre! Ezt érezte mindenki, aki önként jelentkezett a zászlók alatt. Aki beteg, eltitkolja és kétségbe van esve, ha visszaküldik. Például a délvidéken egy erősen őszülő bunyevác jelentkezett a bizottság előtt. Jobb kezét zsebredugva állt a katonatiszt elé:

- Kérem, én ugyan már ötven éves vagyok, de azért szeretnék berukkolni. Vagyok én azért még olyan erős, mint egy negyven éves.

A katonatiszt szigorúan rászólott:

- Hát ha katona akar lenni, akkor tudnia kell, hogy nem illik zsebredugott kézzel állni a bizottság előtt. Vegye ki a kezét a zsebéből.

Az ember elvörösödött és kétségbeesett zavarral hebegte:

- Tessék elhinni, hogy nem tartok én bombát a zsebemben...

- Azt elhiszem, de azért vegye csak ki a kezét.

Az ember végre is kihúzta a kezét a zsebéből és akkor látta csak a bizottság, hogy a kezén... egy ujj van csak.

Szegény ember majdnem sírva mentegetőzött:

- A cséplőgép vágta le... De el tudom én sütni a puskát egy ujjal is!

...Igy születnek a hősök, a névtelen hősök.




A süket ujonc.

Egy ezredorvos mesélte el: Egy nagyothalló, harisnyás atyafi minden áron be akart jutni a katonasághoz, hogy ő is kivegye a részét a hazafias munkából. Félt azonban, hogy az ezredorvos rájön a süketségére, és azért tanácsot kért a jegyzőtől, hogy lehetne túljárni a doktor eszén.

- No, ez egyszerű dolog - ordít a jegyző az atyafi fülébe. - A sorozásnál sok szokott lenni a szimuláns, aki azt mondja, hogy süket. Ilyenkor az ezredorvos bólint a fejével, aztán ledob egy ezüst forintot a padlóra. Tiz szimuláns közül kilenc lehajlik a forintért, mert hiszen a vizitáló doktorral jó udvariasan bánni. De ha ez a csel nem sikerűl, akkor az orvos így szól, még pedig olyan halkan, ahogy a szunyog zümmög:

- Na látom, hogy maga csakugyan süket, - untauglich!

De erre már mindegyik így kiált föl:

- Hála az Istennek!

- Hát arra vigyázzon kend, komám, ha megvizitálják, - fejezi be az oktatást a jegyző.

A harisnyás atyafi el is megy a sorozó-bizottságra. Az orvos megnézi, megkopogtatja a mellét, aztán így szól:

- Nyújtsa ki a nyelvét!

A harisnyás atyafi sunyít, mert tudja, hogy most jön a forint, aztán lehajlik a földre és így szól:

- Bizonyosan a szekrény alá gurult, ezredorvos úr. Arra hallottam gurulni.

Az ezredorvos ránéz.

- Megbolondult maga - kiáltja mérgesen.

A harisnyás atyafi haptákba vágja magát és gondolván, hogy a doktor most mást, mint az untauglichot nem mondhatja ki, így szól:

- Hála az Istennek! - harsogja a recept szerint, és boldogan masirozott ki a szobából, mert most már biztos, hogy ő is katona.

Mert nem könnyű a harisnyás atyafinak túljárni az eszén!

kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.09.13. 14:14

Scherbák Viktor ( Wictor Charon )


KATT IDE

Wictor Charon (Scherbák Viktor) (Budapest, 1907. szeptember 17. – Budapest, 1976. október 22.), filozófus, zeneszerző, író, nyelvész, asztrológus. Zeneszerzői nevén Galánthay Papír Viktor.



Élete

Család

Apja Scherbach Oziás (1877-1911), művésznevén Papír Sándor, színész, anyja Kronémer Mária (1883-1953), művésznevén Kornai Margit, énekes-, színésznő volt.

Húga, Szepes Mária (1908-2007), a magyar ezoterikus irodalom meghatározó alakja volt. A két testvér életműve inspirálólag hatott egymásra.

Apja 1911-ben bekövetkezett halála után édesanyja 1915-ben újra megházasodott, nevelőapja Galánthay Balogh Béla filmrendező (1885-1945) lett.

Szepes Mária írónő visszaemlékezése bátyjára (Wictor Charon - Atlantiszi mágia c. művének előszavából): „Bizonyos, hogy sem gyermekkorunkban, sem később nem hagytuk el egymást. Nagyon izgalmas, érdekes volt vele élni, beszélgetni, játszani, és együtt dolgozni. Tele volt ötletekkel. Sablonos játékokat sohasem játszottunk, csak olyanokat, amelyeket mi találtunk ki. Ő inkább nappal aludt, mint éjszaka. E néhány ismertető mondatba persze nem férnek bele az ilyen senkihez nem hasonlítható egyéniség színei, gazdagsága, felfedezései. Tisztánlátása, jövőbe utazó tudatának felismerései neki magának is félelmetessé váltak. S különleges életművében, nagy opusában, igyekezett az értelmes, morálisan érett emberek számára hasznos támaszt, segítséget nyújtani. Életművét a magasabb természet titkait feltáró erőkről írta. Azért egyedülálló, valós, s azoknak, akik belemélyednek, mély rétegeit is feltárják, több, mint érdekes.”


Tanulmányai


Kosáry Jánosnál tanult zenét, akit nagyra becsült, majd elvégezte a zeneakadémiát. Perfektül megtanult németül, angolul, szanszkritűl. Az angol nyelvet annyira szerette, hogy könyvet írt az anglicizmusokról.


Művei

Irodalmi munkássága

Wictor Charon 52 ezoterikus-irodalmi művet alkotott, amelyek jelentős szellemi hatást gyakoroltak a hazai ezoterikus és újkori gondolkodásra és szellemi iskolákra. Írásai jó része jelenleg kiadatlan állapotban várják a megjelenés lehetőségét. Folyamatosan figyelemmel kísérte az amerikai fantasztikus-tudományos műfaj fejlődését, művei leginkább metafizikával foglalkoztak, de ezen kívül meséket és modern mitológiát is írt. Rendkívül sokoldalú alkotó volt.

Megjelent művei:

Az ember két élete - A misztikus út - Solaria Kiadó 1986
Atlantiszi mágia - Média Kiadó 1990
Önmenedzselés felsőfokon- Szemtanú Kiadó 1990
Az alkonyi bárka misztériuma- Ecoplan Kft. 1993
A misztikus út- Vízöntő Kiadó 1993
Académia Occulta- Arkánum Szellemi Iskola 1994
Az új eón tudománya- Rockcity kft. 1999
Létrás macska kalandjai (mese) - Pacific 17 Kiadó



Zeneszerzői munkássága

Több, mint kétszáz zenei opus maradt utána. Filmzenéiből több sláger is született. Zeneszerzője volt nevelőapja, Balogh Béla több filmjének, így az 1936-os Méltóságos kisasszony-nak, az 1936-os A megfagyott gyermek (Tomi)-nak, a Karády Katalin főszereplésével készült 1941-es Ne kérdezd, ki voltam-nak és 1943-as Ópiumkeringő-nek is.
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.09.13. 14:18



Balla Miklós (1908): A gyopár


A bérctetőn a hófehér gyopárka
Vágyódva néz a termő völgybe le,
Hol lágy szellőben ért kalász hullámzik
S a rét ezer virággal van tele.
Alatta zúg a fenyves koronája -
Tekintete a lombokon pihen,
És kis szívéből égre száll a sóhaj:
Mi szép lehet az erdő mélyiben!

Kicsiny virág, te halvány szép gyopárka,
Miként a sas, oly biztos, oly szabad,
Ne vágyj a völgybe dús kalászok közé,
Se fenyvesárnyba ne kívánd magad!

Az aranykalász az embereknek rabja,
Hosszú életre mind hiába vár,
S a lombok alján elsatnyúl a rózsa,
mert nem jár hozzá fénylő napsugár.

Maradj meg ott fenn, büszkén a magasban,
A völgy csupán egy óriás sirgödör -
Emeld fejedet a felhőkön keresztül
Csak az a fenséges ami égbe tör!


Kép
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.09.13. 14:19

szia Marcsi :)


Kép
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.09.28. 00:29

A nagy háború anekdotakincse

folytatás


A legrosszabb eset.


A szörnyűséges nagy melegben pihennek a katonák. Van köztük tüzér, baka, huszár. A hőség elfojtja a szavukat, csak néha-néha ejtenek egy-egy szótagot.

- Nagy baj az, - mondja a tüzér, - ha az embernek elfogy a pénze.

Rábólint a baka, meg a huszár, hogy igaza van. Kis idő mulva azonban megszólal a baka, akinek a fejében motoszkált a legrosszabb dolog.

- Nagyobb dolog a', ha valakit agyonlűnek. Az a legrosszabb.

De ezt már a huszár sem állhatja meg szó nélkül és foghegyről odaveti:

- No, már én ennél rosszabbat is tudok... Mert hátha kilüvik alólam a lovat!



A hadiláb.


Egy párisi élclap, a Rire, az itt lenyomtatott rajzot közölte a francia mozgósítás elején:

Alája nyomtatta:

Kép

- Most már melyik az én hadilábam?

Élcnek készült, de szomorú való lett belőle. Kisült, hogy a francia hadsereg csak félig kész. Hogy a piu-piu csak fél-bakancsot kap. Ezzel azonban félgyőzelmet se lehet aratni.




A háborús menetrend idején.


Egy vidéki pályaudvaron megkérdezi az utas a portást:

- Mondja, kérem, korábban megy most a pesti vonat?

- Igen, most korábban indul. Korábban később ment, de később majd ismét korábban megy.

Fölösleges mondanunk, hogy az utas e fölvilágosítás után még kevesebbet tudott, mint ezelőtt.




Ólomkatonák.

Az ólomkatonák! Egy időben csak az ólomkatonák voltak kedvesek a gyermekeknek, a piros nadrágosak, a kék kabátosak, a huszárok, a gyalogosok, a tüzérek, akik egy kis plé-ágyútalpra kötözött ágyút vontattak.

Akik ma felnőttek, azoknak a gyermekkorát az ólomkatonák népesítették be színes, izgató, furcsa álmokkal. Aztán pár évre csökkent az ólomkatona népszerűsége. Építő-kövekkel, labdákkal, villamosvasutakkal, apró aeroplánokkal játszottak az újabb kor gyermekei. Ma - úgy látszik, - megint hatalmas vonzóerőre tesz szert az ólomkatona. A gyermekek azzal szeretnek foglalkozni, amivel a "nagyok". A német játékkereskedők, akik mindig lélektani alapon dolgoztak, most egymás után gyártják a kis ólomkatonákat, s egész századok és ezredek vannak már belőlük.

Eddig a mi gyermekeink "török-magyar" háborút játszottak. Annyi idő multán ez a háború élt igazán a köztudatban. De most elévült. A török hű szövetségesünk és az ólomkatonák ruháját át kellett festeni: szerbre, oroszra vagy franciára.




Katona-nóták.


A katona-nóták is a háborús hangulatok zengő tükrei. És e nagy idők új bakanótákat is szültek egyre-másra. Ime egy kis bokrétára való belőlük. Ha ma élne Kriza János, bizonyos, hogy ezeket az égő pirosvirágú bakanótákat is odakötné abba a gyönyörű csokorba, amelyet a "Vadrózsák"-ban összegyűjtött.

Ferenc Jóska öreg már a csatára,
Rábízza a vitéz magyar bakára,
Meg is tesszük a királyunk kedvére,
Rácot tűzünk a szuronyunk hegyére.

Arra kérlek, jó Mannlicher-fegyverem,
Hogyha majd a rongyos rácot elverem,
Ne töltselek utószor meg hiába,
Vigyél golyót Petár király hasába.

Szomorúan híres, vad, kegyetlen hírű volt délvidéki szerbjeink egykori dala, amely ezzel az ismeretes sorral kezdődik: Begaj... Szaladj, Pista! A hatvanhat év előtt kelt riasztó nóta azonban már expiálódott. Új csatadala van már a magyarországi szerbeknek is, amely a régi, most hirtelen elfelejtett nóta dallamára szól és éneklik széltiben szerbjeink s azzal rontott át a Drinán a hős 16-ik ezred szerb-horvát legénysége. Azt mondja a nóta:

Begaj Gyorgye!
Szad idu madzsári,
Beszne bake
I torde huszári.

Magyarul:

Szaladj Gyorgye!
Magyar támad rátok,
Hős bakák és
Rettentő huszárok.

A szerb háborút tartja a magyar baka az igazi magyar háborúnak. Nem csoda tehát, hogy az új népdalaiban is főleg erről dalol:

Háborúba járok lent Szerbiába,
Én vagyok a világ első bakája,
Ne sírj, ne sírj, Petár király, csuhaj recece,
Te leszel a főhadnagy úr puccere!

Petár király lányát is nótába szedték a bakák:

Puska ropog a csatában,
Ágyúk tüze lobban,
Én Istenem, jó Istenem,
Mikor leszek ottan?
Szerbiába ütjük majd fel
Tábori tanyánkat,
Petár király legszebb lánya
Mossa a ruhánkat.

A vidám mellett magyarosan mélabús nóta is termett:

Valahol egy kis faluban szomorúság járja,
Valahol egy barna lánynak könnyes a párnája.
Az ajkáról ima rebben, sóhajok gyors szárnyán,
Hogy ott lent a szerb határon
Puskagolyó ne találjon
Egy legényt ott, odakünt a vártán.

Ez a kis nóta is ott született azoknak a hosszú vonatoknak egyikén, amelyekben a harctérre vitték hős fiainkat:

Galiciában, az orosz határon
Csata akar lenni,
El is mentek oda a vitézek
A hazát védeni.

Csillog a kard az oldalukon,
Én is oda, oda vágyom.
Elvesztettem a cibil életemet,
De azt nem sajnálom.

Komisz muszka egyre fenyegeti
A mi szép országunk.
Beletörik abba a bicskája,
Mert elibe állunk.
El nem hagyjuk a magyar zászlót
S ezt az édes szép országot,
Megsegíti a magyarok Istene
A magyar bakákat.

Az "Édesanyám kiállott a kapuba..." dallamára is új bakanóta született, amely ott termett talán a délibábos Alföldön, valamelyik vígan búcsúzkodó legény dalos lelkében:

Ferenc József nem mehet el a bálba,
Öreg ember, nem könnyű már a lába.
Sebaj, ha már nem bírja is a táncot,
A táncot, a táncot, -
Megforgatjuk helyette is a rácot!

Ferenc József levelet írt ma reggel,
Masérozni szeretne a sereggel.
Ne masérozz édes öreg királyunk,
Királyunk, királyunk, -
Te csak nézzed, amit majd mi csinálunk!

De nemcsak itthon teremnek a bakanóták.

A magyar huszárok, akik orosz földön jártak s résztvettek több diadalmas csatában, szintén fölcsaptak nótacsinálónak a tábortüzek mellett. Muszka földön is jókedvű, víg, dalos a huszár. Nemcsak nótázik, hanem maga is csinál új dalokat, nótákat, harci indulókat.

Két ilyen új nóta akadt a kezünkbe. A versek két gyűrött papirra voltak írva, az egyik rozoga tollal, a másik tompa ceruzával, már amilyen a táborban akad, bizonytalan ortografiával, de hellyel-közzel kedves ritmusérzékkel. A vonások naivak, ákom-bákomszerűek. Látszik, hogy aki írta, inkább a kardot, mint a tollat szokta forgatni. Az egyik huszárnóta így hangzik (eredeti helyesírással):

Felhívó szózat, (a rohamra).

Ágyu dörgés szóllal, hiv fel a nagy harcra,
Rajta magyar fiúk, álni csatasorba.
Ne légyen közöttünk senki, ki gyávaságra gondol,
Az ellen ha jön, elölle megfusson.
Szent ügyért harcolunk, a tiszta igazságért,
Meg kell hogy némitsuk az ármány vétkes, rút fegyverét.
Évek hosszu során rakták aknáikat alánk,
Most kell hogy elvágjuk a vészes zsinórját.
Fel tehát vitézek, a kardokkal, fel a levegőbe,
Harsogjon a trombita, előre, előre!

A másik pedig egy hazavágyó, hazasíró nóta:

Édesanyám, ne sirason engemet,
Azért hogy én háborúba elmegyek,
Kirájomat és a hazát megvédeni,
Szerbet, oroszt darabokra aprítni.

Édesanyám ne sirason engemet,
Magyar huszár nem érdemli aztat meg.
Fényesen ragyog a kard a kezembe,
De meg festem az elenség vérébe.

Édesanyám ne sirason engemet,
Ha a gojó tanálja a testemet,
Hisz akor is imádkozik szívem szám,
Hogy huszárnak nevelt engem az anyám.

Tinta pena azután meg papiros
Magyar huszár orosz földön masiroz.
A kedvese küld neki egy levelet,
Szabadicsa a jó Isten ha lehet.

Még csak azt jegyezzük meg, hogy az első vers szerzője Zugsführer Bozi, a másik vers pedig az első huszárezred negyedik századának második szakaszában született. Két huszár írta: Kovács Vince és Varga.

Egy somogymegyei 44-es baka írta a következő bakanótát:

Ha elvisznek katonának,
Fölhúzom a bakkancsot,
Le se fekszök, ébren alszok,
Úgy várom a parancsot;
Kardot veszek a kezembe,
Neki vágok szilajon,
Egyet vágok, nagyot ütök,
Halált vágok a rácon.

Kerti Pista cugszfürer úr
Be is vonult Sabácba,
Ahogy ütött, ahogy vágott,
Rémület szállt a rácba.
Nyolcszáz rácot akasztottak
Két sorjába a fára,
A rác vérből ürítettek
Áldomást a királyra.

Kerti Pista nyalka fiú,
A háborút kiállta,
A cúg előtt tűzzel-vassal
A hatvágást csinálta.
Rác asszonynak, rác leánynak
Megáll rajta a szeme,
Kerti Pista köpött egyet:
- Ögyön mög a fittyfene!

A somogyi híres lányok
Kisirták a szemüket.
Kerti Pista háborúba
Vitte el a szivüket.
Ne sírjatok híres lányok,
Visszatér a babátok;
Kerti Pista, mög az Isten
Gondot viselt reátok!

Új poézis is született: a népfölkelő-költészet:

NÉPFÖLKELŐ DALA

Muszka zörög a határon,
Vót szeretőm kettő-három.
Hagy sírják ki a szemüket,
Kösse be más a fejüket,
Tillaárom!

Lövészárok, lövészárok!
Meleg zupát hjába várok,
Répát rágok a határon,
Eszembe jut kettő-három,
Tillaárom!

Legeltettek még a nyáron,
Tapicskolok vizen-sáron
Hun kődökig, hun hónaljig...
Fene nagy bummogás hallik,
Tillaárom!

Ki-kidugom a fejemet,
Neki dűttöm a mellyemet
Cement-zsákos fedezéknek,
Úgy sóhajtok föl az égnek,
Tillaárom!

Még a télen meg a nyáron
Eddig bírtam, csak kiállom.
Mást ölel már az a három...
Esz a fene a határon,
Tillaárom!




Aki az első lövést tette a világháborúban.


A világháború megörökítendő történelmi eseményei közé tartozik, hogy ki tette az első lövést a világháborúban az ellenségre. Ez a nevezetes ember a cs. és kir. 68. gyalogezred őrnagya, Pedretti Márton, akit a király az ellenséggel szemben tanusított vitéz magatartásáért hadiékítménnyel díszített katonai érdemkereszttel tüntetett ki. Ez a világhistóriai epizód a délvidéken játszódott le.

Pedretti őrnagy Szerbiához intézett hadüzenetünk után való első napon csapatával a Zimonyból Belgrádba vivő vasúti hídra vonult. Amint körülbelül a híd közepére ért, a Szávapart tulsó részén álló szerb katonaság fölrobbantotta a hidat.

A robbanás tudvalevőleg csak a híd belgrádi részét rongálta meg s Pedretti őrnagynak és bátor csapatának nem esett baja. Pedretti a robbanás után is a hídon maradt s megvárta, míg a robbanás előidézte óriási füst elvonult. Mikor a füst elvonult, Pedretti heves sortüzet adott a szerb parti hídfőnél álló szerb katonaságra úgy, hogy ezek közül sokan elestek, a többiek pedig hanyatthomlok elmenekültek. Ezután Pedretti őrnagy visszavonult csapatával Zimonyba.

Igy tette Pedretti őrnagy és csapata az első lövést a világháborúban az ellenségre s ezért kapta a királyi kitüntetést is.



Mire jó az angol nagykövet.


Kedves intermezzó ez a kis eset az angol hadüzenetet megelőző napokból, amikor nagykövetünk, gróf Mensdorff még Londonban volt. A posta és a táviró már nem működött és így egy Londonban levő magyar ortodox rabbiné nem tudta férjének bejelenteni, hogy szüleinél, akik angolok, kis leánya született. A rabbiné szülei végre is a nagykövetséghez fordultak és a magyar rabbi a belügyminisztériumtól a minap a következő értesítést kapta:

"A császári és királyi angol nagykövet, gróf Mensdorff egy táviratának másolata. Augusztus 13. Tessék K...-ban lakó rabbit értesíteni, hogy rabbiné egészséges leánygyermeket szült, gyerek s anya jól vannak. A távirat átvételét kéri Mensdorff osztrák-magyar nagykövet."

Ez a kis távirat érdekes relikviája lesz egykor a mai időknek.



A legújabb ige.


Egy úr elragadtatva szól oda a másiknak a kávéházban:

- Naccerü! Naccerü! A németek győznek nyugaton, a monarchia győz keleten! A hármasszövetség nyugaton ütlegel, keleten ütlegel, mindenütt ütlegel!

- És mi van délen? Mit csinál az olasz?

- Az olasz? Semlegel.




Meyer.


Immár kétségtelen bizonyítékok vannak, hogy a világháború első halottja egy - Meyer volt. Egy Meyer, a Meyerek ősi, humoros fajtájából, száz millió olcsó élc népszerű céltáblája, igen, egy Meyer, aki minden jobb külvárosi bohózatban legalább egyszer szerepelt, sőt, a tavalyi bécsi szezón slágere egy furcsa vígjáték volt, amelynek espritje abban csúcsosodott ki, hogy minden szereplőt Meyernek hívtak, a hősszerelmestől a komornyikig, a szakácsnétól a naiváig. Micsoda hálás témák voltak a Meyerek! Zúgolódás nélkül illeszkedtek bele minden mulatságos helyzetbe, semmi jó tréfát el nem rontottak; ha valaki azt mondta "Meyer", már mindenki nevetett, sőt voltak olyan ötletes emberek, akik bementek az Orczy-ház udvarába, elkiáltották ezt a bűvös szót: "Meyer", és az oldalukat fogva gyönyörködtek benne, hogy minden ablak kinyilt és minden ablakból kinézett egy - Meyer. Ismerjük el, nagy bátorság kellett hozzá, hogy valaki a Meyer névvel élni merjen. De a Meyerek nemcsak élni, de meghalni is mertek a nevükkel. A világháború első áldozata óriási betűkkel írta a világtörténelem lapjára ezt a mulatságos szót, hogy "Meyer", és a Meyerekről ezután nemcsak bohózatot, de szomorújátékot is szabad lesz írni.




A lovas szellem.


A harctérre indul a zászlóalj. A vonaton kapitány úr Rekettyéssy még magyaráz a kadét-gólyáknak a lovas szellemről:

- A lovas legyen egyenes, nyilt, önérzetes, becsülje bajtársait, szeresse lovát... Ez a lovas szellem. - Kadét báró Missgelungen, mi hát a lovas szellem?

- A lovas szellem?... Kísértet lóháton.



A múzeum-kertből. (Megtörtént.)


Az okos kis baba: Juli dada, te is elmész a háborúba?

Juli dada: Hogy mennék? Háborúba a katonák mennek.

Az okos kis baba: Hiszen éppen azért gondoltam, hogy te is elmész.



Kép
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.09.28. 00:30

A vörös királybíró


A világhíres Hunyadi János idejében történt, amit most elmondok néktek. Abban az időben annyi volt a török Erdélyországban, mintha a földből nőttek volna ki. Pedig a dicső Hunyadi János az ő vitézeivel ugyancsak pusztította éjjel-nappal, de hiába, hogyha egyet levágtak, száz termett helyébe.

A többi közt körülfogták a törökök Kőhalom várát is. Beüzent a basa a kőhalmi királybírónak,* hogy ha egy egészvágás szekér* aranyat nem fizetnek: kő kövön nem marad, s még a csecsszopó gyermeknek sem kegyelmez meg. De volt szörnyű nagy ijedség! Csak két ember nem ijedt meg: a királybíró, akit a vörös hajáért vörös királybírónak hívtak, s az ő keze-lába: egy Menenges nevű ember, aki messze földön híres volt az ördöngösségéről. Csudálatos dolgokat művelt ez a Menenges. Ha jókedve kerekedett, tüzet fújt a szájából. Ha vendégségekbe hívták, fogta magát, s a vizet borrá változtatta, mikor meg látta, hogy a vendégeknek erősen virágos kedve kerekedett, vízzé változtatta a bort.

Hát amint mondám, nagy volt az ijedség, mikor a basa beüzent Kőhalomba, az egészvágás szekér aranyért. Elészedte, kinek mi aranya volt, a ládafiából, de az egész Kőhalomban nem gyűlt össze több egy félvágás* szekérre valónál. Na, most mi lesz? A török basa bizonyosan nem tréfál. De a vörös királybíró nem ijedt meg. Kiment az ő hű keze-lábával a várból, ment egyenesen a basához, s azt mondta:

- Sok aranyat kívánsz, vitéz basa. Csak a felét tudjuk megadni. De ha türelemmel leszel, három nap múlva a másik felét is becsületesen megadjuk.

- Jól van - mondá a basa -, de addig velem jössz Törökországba. Ha megkapom a másik félvágás szekér aranyat is, visszaeresztlek.

A vörös királybíró kihozatta a félvágás szekér aranyat, elbúcsúzott feleségétől, gyermekeitől, el a város népétől, s indult nagy Törökországba, három hónapig tartó nehéz fogságra.

Legutoljára az ezermester Menengestől búcsúzott, de ez azt mondta:

- Ne búcsúzzék tőlem, nagy jó uram, mert én nem maradok el kigyelmedtől. Megyek kigyelmeddel a nehéz fogságba.

Elment a vörös királybíró s vele a keze-lába. Török császár városában záratták toronyba, nagy nehéz fogságra. De eltelt a három hónap, s bizony nem érkezék meg a félvágás szekér arany. Elmúlt a negyedik, el az ötödik hónap, el a hatodik is, csak nem érkezék meg az arany. Eszük ágában sem volt a kőhalmi szászoknak, hogy kiváltsák a királybírójukat, pedig derék egy ember volt. Vagy az is meglehet, jutott eszükbe, de nem tudtak összegyűjteni egy félvágás szekér aranyat.

- Istenem, istenem - sóhajtott föl egyszer a vörös királybíró -, itt kell elsenyvednem ebben a sötét toronyban, a nehéz rabláncon! Hej, Menenges, Menenges, mennyi ördöngösséghez értettél te is, míg szabad voltál, az volna az igazi ördöngösség, ha kiszabadítanál innét, s hazavinnél Kőhalomba.

- Éppen csak ezt a szavát vártam, nagy jó uram. Feküdjék le csak, s aludjék csendesen. Holnap éjjel a házában alhatik.

- Menenges, ne bolondozz, nincs kedvem most a tréfára!

- Uram, aludjék, egyébre gondja ne légyen!

Lefeküdt a vörös királybíró, s csakhamar el is nyomta az álom. S amíg ő aludt, az ördöngös Menenges kinyitotta a torony vasajtaját, aztán leterítette a köpenyegét a földre, s pitymallatkor felébresztette a gazdáját.

- Nagy jó uram, készüljön az útra!

- Ne tréfálj, Menenges!

- Nagy jó uram, üljön erre a köpenyegre, s fogóddzék jól belém!

A vörös királybíró ráült a köpenyegre, Menenges pedig valami hókuszpókuszt csinált, s azzal - surr-burr! - kisurrant a köpenyeg az ajtón, fel a magas levegőégbe. Repült a köpenyeg, mint a szél, olyan sebesen, tengeren, erdőn, mezőn át, s mire feljött a Vacsoracsillag, szépen leszállott a kőhalmi vár udvarának közepén.

- Itthon vagyunk, nagy jó uram!

Igazán otthon voltak. Összecsődültek a népek, s szemük-szájuk elállt a nagy álmélkodástól. Hogy tudtak ezek hazajönni, mikor mindkettőnek a lábán volt a nehéz rabbilincs. Hiába kérdezték, nem mondták meg senkinek, hogy milyen csudálatosképpen jöttek haza. Csak mikor Menenges meghalt, akkor mondta el a vörös királybíró, hogy Menenges az ördögök segítségével hozta haza.

Már akárhogy, de hazajöttek, s az is igaz, hogy Törökországban voltak, nagy erős fogságban, mert azt a két nehéz láncot még nemrégiben is lehetett látni a kőhalmi vár egyik szegletében.
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.09.28. 00:39

A Kykládok rejtélyes szigete


Kép



"A keresztbefont karú, ruhátlan nőalakokat megjelenítő kykládikus márvány figurák a Kykládok kora bronzkori (Kr.e. 3100-2000) kultúrájának legismertebb és legrejtélyesebb alkotásai. Absztrakt vonásaik, és sima fehér felületük révén nagy hatással voltak a 20. század művészetére, és így a műkincspiac keresett cikkeivé is váltak. Ez azzal járt, hogy az Égei szigetvilág legtöbb kora-kykládikus (kora bronzkori) kori temetőjét nem régészek tárták fel, hanem őket megelőzve a sírrablók fosztották ki.

A Kykládok szigetei közül, a Naxostól délre található Keros szigete különösen gazdag forrásnak bizonyult a figurák utáni hajszában.
A ma lakatlan szigeten az 1950-es években még élt néhány pásztorcsalád, akik a felszínen talált figurákat gyermekeiknek adták játékszerül. Így figyeltek fel rájuk és kezdtek kiterjedt rablóásatásokba a műkincs tolvajok. A figurák nagy többsége sírokból származik, és csak jóval kisebb számban, legtöbbször töredékes állapotban ismertek településekről. A hiteles leletkörülmények hiánya ezért még inkább nehezíti értelmezésüket.

Kik készítették és milyen célból ezeket a tárgyakat? Hogyan és milyen körülmények között kerültek ezek a szobrok a földbe?

Ezekre a kérdésekre kereste a választ az a Colin Renfrew angol régész vezetésével 2006 tól 2008-ig tartó nemzetközi kutatás, amelyben a mintegy negyvenfős nemzetközi csapat egyetlen magyar tagjaként magam is részt vehettem az idei évben.

Kép




Szigetek és depozitok



A sziget nyugati részén zajló nagyterületű fosztogatás nyomait 1963-ban, a Kykládok kora bronzkorát feldolgozó disszertációjához kutató Colin Renfrew fedezte fel, és a lelőhely jelentőségét már ekkor felmérve a kora bronzkor II időszakát Keros – Syros fázisnak nevezte el (Kr.e. 2700 - 2300 ).
Christos Doumas, a régészeti főfelügyelőség fiatal régésze még ugyanebben az évben hitelesítő ásatásokat végzett a parttól mintegy 90 méter távolságra fekvő kis Dhaskalio szigetéről, Dhaskalio Kavosnak, vagy röviden csak Kavosnak elnevezett területen, ahol egy épület maradványait tárta fel. Átúszott Dhaskalio szigetére is, ahol egynapos tartózkodása során megtisztította a sziget csúcsán állt középkori kápolna maradványait, és egy kora bronzkori épületet is részben feltárt.

Kép


1967-ben Photeini Zaphiropoulou, a Kykládok régészeti főfelügyelőségének vezetője végzett a műkincsrablók által szétdúlt Kavoson kiterjedt kutatásokat.

Majd 1987-ben Colin Renfrew, Christos Doumas és Lila Marangou vezetésével egy kutatócsoport elvégezte a terület szisztematikus feltárását és Todd Whitelaw vezetésével felszíni felmérését.

Már a kutatás eredményeinek közzétételét megelőzően is számos elmélet látott napvilágot megpróbálva magyarázatot találni a műkincspiacon megjelenő és később a hitelesítő ásatások során is hatalmas mennyiségben, de általában töredékes állapotban talált márvány figurák, márvány edények és kerámia töredékek jelenlétére.

Kép


Cyprian Broodbank szerint egy gazdag, de teljesen feldúlt temető lehetett itt. Az elmélet bökkenőjét nemcsak a leletek töredékessége, hanem az embercsontok teljes hiánya is jelentette.

A feltárások során kiderült, hogy a lelőhely valóban kizárólag töredékes tárgyakat tartalmazott; ami arra utalt, hogy már töredékes állapotban helyezték el őket a legsűrűbb leletkoncentrációról Speciális Depozit (Special Deposit) névre keresztelt területen.

Ezért Colin Renfrew véleménye szerint a lelőhely inkább valamiféle szent hely lehetett, ahol különböző tárgyakat helyeztek el töredékes állapotban egyfajta rítus keretén belül. Az 1987-es felszíni felmérés során a feldúlt Speciális Depozittról délre egy ahhoz nagyon hasonló, de még érintetlen lelőhelyet sikerült dokumentálni (Déli Speciális Depozit: South Special Deposit). Ezután egyértelmű volt, hogy a kérdésre a válasz csakis a Déli Speciális Depozit feltárásától remélhető.

Az új ásatások megkezdésére 2006-ban került sor. Az idei évig tartó ásatási projekt során feltárásra került a Déli Speciális Depozit Kavos szigetén és Dhaskalio szigetének is jelentős része.



Kép
Dhaskalio szigete


Míg az első két évad a Déli Speciális Depozit feltárása jegyében telt, az idei évben az ásatási csapat nagy része, köztük én is, Dhaskalio szigetén dolgozott. E mellett folytatódtak a feltárások Kavoson is a két Speciális Depozit közti területen is, hogy fény derülhessen a két lelőhely esetleges kapcsolatára.


Kép
Utazás a munkába


Az ásatási csapat székhelye és a leletanyag átmeneti raktára a közeli Kouphonisi szigetén volt, ahonnan félórás hajóúttal lehetett a két szigetre eljutni. A lelőhelyeken reggel héttől délután háromig dolgoztunk, majd délutánonként a szálláshelyen kialakított átmeneti raktárban folytatódott a leletanyag feldolgozása, amely nemcsak mosást és leltározást jelentett, hanem az egyes leletcsoportok szakértőinek bevonásával a speciális leletek meghatározását, katalogizálását, rajzolását is, és így a feltárással párhuzamosan folyhatott a leletanyag leletcsoportonkénti teljes feldolgozása.



A Kykládok kora bronzkori kultúrája

Kép


A görög szárazföld és az anatóliai partvidék között elhelyezkedő, kör alakú elrendezésükről Kykládoknak nevezett Égei szigeteken a kora bronzkor időszakában (Kr.e. 3. évezred, kora-kykládikus időszak) alakult ki egy egységes Kykládikus kultúra. A kis területű és kevés művelésre alkalmas területtel rendelkező szigetek nem tették lehetővé nagy központok kialakulását. A vitorla nélküli hosszú hajóikon nagy távolságokra is eljutó szigetlakók ugyanakkor a tengeri kereskedelem és hajózás egyik úttörőivé váltak.
A kereskedelem alapjául a szigeteken található nyersanyagok (a márvány mellett, Mélosi obszidián, Naxosi korund, Siphnosi ezüst és ólom) szolgáltak. A nyersanyagok és az ezekből megmunkált késztermékek, mint például a szigetek művészetének legismertebb alkotásai, a ruhátlan nőalakokat mintázó márvány figurák, nagy távolságokra is eljutottak.
A szigetek fénykora a Krétai palota civilizáció kialakulásával ért véget, amely lassan átvette a szigetektől az Égei-tengeri kereskedelem vezető szerepét.



A feltárások befejeztével röviden összefoglalhatók a kutatás eredményei:

A Déli Speciális Depozit területén az elpusztított Északi Depozithoz hasonlóan kizárólag töredékes tárgyak kerültek elő, azonban bolygatatlan helyzetben. Így dokumentálni lehetett, hogy a tárgyakat gödrökbe temetve helyezték el. A gödröket sokszor a felszínen fel sem lehetett ismerni, kontúrjuk legtöbbször a metszetfalban látszódott csak. A gumikosarakba gyűjtött földet szárazon egy 5mm-es szitával és vízben 3mm-es rácssűrűségű szitával is átszitálták, de embercsontok nem kerültek elő (még a talajviszonyoknak leginkább ellenálló fogak sem). Ezáltal végérvényesen kizárható, hogy a területen valaha egy temető lett volna.

A márványfigurák nagy mennyiségben talált töredékei közül egyet sem lehetett összeilleszteni, és sokszor különböző kopottságú töredékek feküdtek közvetlenül egymás mellett. A gödrökbe eltemetett kerámiatöredékek nemcsak a környező szigetek valamelyikéről, hanem sokszor a Kykládok távolabbi szigeteiről származtak. Ezek a megfigyelések arra utalnak, hogy a Kykládok különböző területeiről származó tárgyakat nem helyben törték össze, hanem már töredékes állapotban, rituálisan temették el őket a szigeten.

A Déli Speciális Depozit területén a gödrökön kívül semmilyen jelenség nem kapcsolódott a töredékekhez. Nem volt nyoma falnak sem semmilyen más építménynek. Az ásatás utolsó hetében került elő a Depozit keleti szélénél egy falrészlet, amely talán kerítőfal szerepét töltötte be.

Kavos lelőhelyétől nagyjából 90 méterre fekszik Dhaskalio szigete. A kis távolság alapján felvetődött a kérdés, hogy vajon a két sziget között volt-e valaha szárazföldi összeköttetés. A tengerfenék mélységének mérései arra utalnak, hogy a korabronzkorban valószínűleg a két szigetet egy keskeny földszoros kötötte össze, ami azért is tűnik valószínűnek, mivel a felszíni felmérések és a feltárások tanúsága szerint a kora bronzkorban sűrűn beépített, sziklás Dhaskalio nem rendelkezik természetes kikötőhellyel (a feltárás idején sziklákhoz erősített fadeszkák segítségével lehetett a szigetet megközelíteni).


Kép
Ásatás Dhaskalio szigetén


Annak ellenére, hogy a meredek lejtők, és a sokszor a munkát is lehetetlenné tevő erős északi szél nem mondhatók a megtelepedés számára legalkalmasabb feltételeknek, a szigetet teljesen beborították a szárazkőfalazással épült, szorosan egymáshoz kapcsolódó épületek.

Az épületekhez használt kövek (márvány, mészkő, pala) nagy része a csapatban dolgozó geológus megfigyelése szerint nem a szigetről és nem is Kerosról származott, hanem többségében a mai is több órás hajóút távolságra fekvő Naxos szigetéről szállították Dhaskalio-ra.

A házak legtöbbjéből nem került elő tűzhely, sem hulladékgödör, és egy átlagos településhez képest szokatlanul alacsony volt az állatcsontok száma is. Elképzelhető, hogy a háztartási hulladékot egyszerűen a tengerbe dobták, azonban a tűzhelyek szinte teljes hiányára nincs magyarázat, és az építőanyag nagy távolságból szállítására sem ismert más településről példa.

Nemcsak a lelőhely, de a leletanyag jellege is szembetűnő különbségeket mutatott a szemközti Kavos lelőhelyétől. Dhaskalio-ról nem kerültek elő keresztbefont karú márvány figurák és rituális kerámia vagy márvány edények. A sziget különböző pontjáról előkerült néhány, az emberi test vonalaira alig emlékeztető sematikus mintázású figura mellett, az itt talált leletanyag inkább a korabeli településekre általánosan jellemző vonásokat mutatott. Ugyanakkor szokatlannak mondható, a különösen a sziget tetején fekvő épületekből előkerült, hatalmas mennyiségű tojásdad formájú lekerekített kő, melyek nagy része a környező szigetek tengerpartjairól származott.

Bár a feltárások több, a kutatást régóta foglalkoztató kérdésre tudtak választ adni, azonban ahogy ez lenni szokott, számos kérdésre az ásatások befejeztével sem adható biztos válasz, és a feltárások ismeretében újabb kérdések fogalmazódnak meg.


Kép


Miért pont a kicsi, meredek, kikötőhellyel, kőanyaggal nem rendelkező, szeles Dhaskalio szigetét választották településül, és nem a jóval nagyobb és valamivel szélvédettebb Kerost? Miért zarándokoltak akár messzi szigetekről is Kavosra, hogy rituálisan eltemessenek töredékes állapotú tárgyakat, és miért nem mondjuk a számos településsel rendelkező, kedvezőbb adottságú, központi helyzetű Naxos szigetét választották?
Elképzelhető, hogy Keros hasonló szerepet töltött be a kora bronzkorban, mint a későbbi korokban Délosz szigete, azaz a szigetvilág közösségeinek közös kultuszhelye lehetett.

Mindkét szigetről elmondható, hogy a Kykládokon belül központi fekvésűek: Kerosról és Dhaskalioról jó időben belátható a Kykládok déli felének szinte mindegyik szigete.

Talán Keros rituális jellegével magyarázható, hogy Dhaskalio volt a legközelebbi lehetséges hely egy, minden bizonnyal nem hétköznapi, és talán nem is állandó jelleggel lakott, hanem talán a Kerosra érkező zarándokok elszállásolására létesült település számára. Talán a Dhaskalio tetején lévő épületekben talált hatalmas mennyiségű tengerparti kavics is valamilyen módon a zarándoklathoz kapcsolódik? Ez egyike a számos kérdésnek, amelyre a válasz továbbra is rejtve marad előttünk."

kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.09.28. 00:40

szia Marcsi :)

KATT IDE

KATT IDE2
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.10.08. 23:16

A nagy háború anekdotakincse

folytatás



A vallás.

Az új sorozásoknál történt. Kérdezi a sorozáshoz kirendelt kapitány az "alkalmasnak" talált ujoncot:

- Mi a polgári foglalkozása?

- Kereskedő.

- És a vallása?

- Trén!




A fizika uj törvényei.

A lövészárokban fekszenek a bakák. Nem éppen kényelmes helyzet ez, de viszont elég unalmas. Infanteriszt Zahorán is únja magát. Már régóta izgatja a kérdés, hogy a fegyver elsütésénél miért villan föl előbb a tűz-sáv s miért hallatszik csak azután a dörrenés? Most hát megkérdezi ez irányban az altisztet, aki így világosítja föl infanteriszt Zahoránt:

- Azért van ez, te bundás, mert a szemed egy arasszal előbb van, mint a füled.




A zsidó honvéd.

A mai idegölő háborús mozgalmakban csodálatos erkölcsi erők és energiák szabadulnak föl, amelyek eddig a lelkek mélyén szunnyadoztak és most elemi erővel törnek maguknak utat.

Finchtgarten Simont tíz évvel ezelőtt üldözte ki a kegyetlen pogrom Oroszországból és Kassán talált menedéket családjával, ahol békében nevelte föl öt gyermekét és maga is megtanult magyarul. Mikor a háborús válság kitört, Finchtgartent, mint orosz állampolgárt gyanús szemmel kísérték a városban, kósza hírek keringtek róla, amelyeknek a derék zsidó azzal vette elejét, hogy mindjárt az első napokban jelentkezett a hadtestparancsnokságnál katonai szolgálatra, de később a polgármester közölte vele, hogy a honvédelmi miniszter leirata szerint külföldi állampolgárságára való tekintettel, önkéntes katonának csak őfelsége külön engedélyével vehető föl. Finchtgarten nem habozott, hanem a következő felségfolyamodványt terjesztette a polgármesterhez továbbítás végett.

"Felséges Uram és Királyom! Katona akarok lenni, az első tűzvonalban akarok harcolni az orosz barbárság ellen. Katona akarok lenni és pedig magyar honvéd katona, aki saját személyem föláldozásával akarom bebizonyítani, hogy egy ilyen szegény üldözött zsidó ember tud hálás lenni, tudja, mi a kötelessége azon haza iránt, amely neki a nyomorúság és az üldözés nehéz napjaiban biztos oltalmat, nyugalmat és védelmet adott.

Felséges Uram és Királyom! Itt, Isten színe előtt, becsületes zsidó lelkiismeretemre esküszöm, hogy ha kegyesen elrendelni méltóztatik, hogy engem katonának besorozzanak és hogy az oroszok elleni harcban, mint magyar királyi honvéd résztvehessek, - úgy fogok küzdeni az első tűzvonalban, mint tíz más ember, mert meg akarom egyrészt hálálni Felségednek nagy jóindulatát az üldözött orosz zsidókkal szemben és másrészt karddal a kezemben kívánom megbosszulni azt a sok gyilkosságot, amit Oroszországban szegény hitsorsosaimnak szenvedniök kellett és amit szenvedtem én is a sok zsidóüldözés során.

Mély hódolattal és teljes megalázkodással, Istenbe vetett hittel és reménységgel arra kérem Felségedet, kegyeskedjék legfelső paranccsal a kassai 9. honvédgyalogezredbe való sürgős fölvételemet kegyelmesen elrendelni és utasítani a katonai hatóságokat, hogy szívem óhajához képest, engem az oroszok elleni háborúban harcolni engedjenek Felségedért, szeretett királyomért: I. Ferenc Józsefért és új hazámnak biztonságáért, szabadságáért, ennek a szép magyar hazának dicsőségéért."

...Egy hősköltemény a felségfolyamodványban.




A kis koldus.

Hamburg utcáin lassan, szepegve járkált egy hat-hét éves, fehérkabátos kisleány. Félénken nézegette a járókelőket, néha megszólított egy-egy barátságosabb kinézésű férfiút vagy nőt. A legtöbben idegenkedve néztek rá és szó nélkül vagy morogva tovább mentek. Egyik-másik azonban belenyult a zsebébe, előszedett egy kerek kétpfennigest vagy ötpfennigest és odaadta a kisleánynak. Mert a félénk kisleány koldult, először életében. Egy mogorva öreg úr rákiabált és a lelketlen anyát emlegette, aki az ilyen kis gyereket koldulni küldi. Néha meglökték, taszigálták. Már majdnem elsírta magát és arra gondolt, hogy hazamegy.

De azután egy kedves bácsi húsz pfenniget adott neki, egy hölgy is adott tíz pfenniget; megint nekibátorodott. Tovább járkált, a hideg szél vörösre csípte arcocskáját, a balkezét fázékonyan bedugta a télikabát zsebébe. Már sok pénze volt, majdnem egy márka, de Istenem, ez még mindig kevés. Mégis megpróbálta, bement egy dohánytőzsdébe. Az asszony a pult mögül mosolyogva nézett rá. Aggodalmasan kérdezte:

- Mennyibe kerül kérem egy doboz cigaretta?

Drága volt. Még sok hiányzott. Megint ki kell menni az utcára, haragos embereket kérni, koldulni. A szája sírásra görbült, de azért ment. Az asszony még utána szólt:

- Van itt cigaretta csomagban is, az csak nyolcvan pfennig.

A kisleány szeme fölvillant örömében. Odaadta a pénzt, éppen annyi volt, elvette a cigarettát és kiment az utcára.

Ment tovább. A nagytéren, abban a házban, ahol ezelőtt iskola volt, most kórház van. Megállt az ajtó előtt, a nagy vöröskeresztes zászló alatt. Be akart menni, de félt. Végre kijött a kapun egy sarkantyús, kardos, fényes katona. A kisleány megszólította:

- Bácsi!

A tiszt nem hallotta, siető léptekkel ment tovább. A kisleány utána futott és megint rákiáltott:

- Tiszt bácsi!

A katona megállt és ránézett a csöppségre. A kisleány szó nélkül nyujtotta felé a cigaretta-csomagot. A tiszt nem tudta, hogy mit akar. A gyerek hozzátette:

- A sebesülteknek!

A tiszt szeme fölcsillant, melegen nézett a gyerekre, megfogta a kis kezet és megindultak visszafelé. Mialatt a lépcsőkön fölmentek, megkérdezte:

- Honnan vetted a cigarettát?

A kisleány bűnbánóan nézett rá. Lehajtotta a fejét és szégyenkezve mondta:

- Koldultam.

A tiszt megdöbbent.

- Mit csináltál?

A kisleány ijedten nézett a haragos tiszt bácsira. A szemébe könnyek szivárogtak.

- Csak azért, mert az iskolában minden gyereknek adott a papája valamit a katonáknak, csak az én papám nem. Ő nagyon szegény... A Bertáék is egész doboz cigarettát adtak, meg a többiek is mind. De nekünk nincs pénzünk. És én nem fogok többé koldulni. Soha többé.

A tiszt elfordult, egy kendőt vett elő a zsebéből és megtörölte a szemét. Szegény gyerek, koldult a katonákért.

Most hogy fél, milyen ijedten néz. Csöndesen fölmentek az emeletre, a tiszt leültette a gyereket egy székre és bement a másik szobába. Azután megint visszajött, felkötött karú, kötésbe csavart fejű sebesült vitézek jöttek vele. Mind szeretettel, megindultan néztek a kis koldusra. Körülvették, a gyerek mindegyiknek adott a cigarettából. A tiszt elment. Mikor az ajtóban volt, még látta, hogy az egyik katona a karjára veszi a csöpp leányt és babusgatva mondja:

- Éppen olyan, mint az én kislányom otthon. A kis édes...




A vasúti jegy és a távpótlék.

Egy budapesti ügyvédhez beállít egy kliense: kisebbfajta nagykereskedő.

- Egy kis fölvilágosítást kérek, doktor úr. Nézze, nekem van egy egész esztendőre szóló államvasuti bérletjegyem. Én az egész árát kifizettem és most nem kapom meg azt, amire a vasút kötelezte magát, mert hiszen nem lehet utazni. Tudom, hogy a vis major, az vis major. De mondja csak, igen tisztelt doktor úr: majd a háború után nem jár nekem ezért valami kárpótlás?

Az ügyvéd habozás nélkül megadta a választ:

- Föltétlenül jár és meg is fogja kapni. Távpótlékot kap.

- Távpótlékot?... Távpótlékot?... Mi az a távpótlék?

- Azt is megmondom. A maga államvasuti bérletjegye idáig érvényes volt fölfelé Zsolnáig s lefelé Zimonyig. A háború után érvényes lesz fölfelé Moszkváig és lefelé Üszkübig.




Zsemlyék és kiflik.

A háború hozta magával ezt is: a búza drágább lett, a liszt drágább lett, a zsemlyék és a kiflik pedig sorvadásba estek. Ma már a "szarvas" olyan vékony, mint a kisujjunk, a zsemlye olyan kicsi, mint egy asszonyi kalaptű feje.

Igazán érthető hát az, hogy egy pesti gazdasszony, aki még ma is megőrizte humorát, cédulát akasztott az ajtajára, ezzel a fölirással:

A pék bácsinak.

Ne tessék felcsöngetni reggel.
A kifliket és zsemlyéket egyszerűen
bedobhatja a levélszekrénybe.




A szivárvány.

Utcákon, tereken zászlók lobognak: a nemzetiszínű lobogónk mellett szépen megférnek most az osztrák és német színek is és tarka tőlük a város.

Egy pesti anya a Városligetben sétál a kislányával, a nyári eső után frissen megmosdatott zöldben. Egyszer fölmutat a kislány az égre:

- Ni, szivárvány.

Tovább mennek és nézik a szivárványt. A kislány újra megszólal:

- Milyen szép nemzetiszínű.

Csakugyan nemzetiszínű.

A pesti kislány elgondolkozik, azután megkérdezi:

- A németeknek milyen színű a szivárványuk?

kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.


Vissza: “Off Topic”