Igaz Mese

Ez itt minden olyan kommunikáció színtere, amely nem kapcsolatos az Én Kicsi Tanyámmal
ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.07.08. 01:37

Nők a keresztes hadjáratban


A középkori asszonyok a keresztes hadjáratokból nem mint „házi tündérek” vették ki a részüket. Természetesen voltak, akik, miután férjük felvette a keresztet és elutazott a Szentföldre, elsősorban birtokaik igazgatásával törődtek. A várúrnők feladata azonban nem merült ki az uradalom és a háztartás irányításában. Az asszonyok sokféleképp reagáltak a keresztes háborúk teremtette új helyzetre Európában. Néhány jelentős nőalak bemutatása jól érzékelteti, hogy az új történelmi helyzet, a középkori európai kereszténység legnagyobb szabású vállalkozása milyen új női magatartásformákat szült.

Amikor a nők és a háború viszonyát vizsgáljuk, elsősorban nem azt keressük, hány asszony vett részt a hadjáratban a markotányosnőtől az örömlányig, hány asszonyt erőszakoltak vagy öltek meg a háborúkban. Ilyen adatok nem állnak rendelkezésünkre. Ha azonban másképp közelítjük meg a kérdést, jelentős következtetésekre juthatunk. A keresztes háborúkban nemcsak a nők szerepe változott meg, hanem a nőkről kialakított ideálkép is. A nők társadalmi szerepvállalása és elismertsége a középkorban sokkal nagyobb volt, mint korábban véltük: a közélet tevékeny alakítói és résztvevői voltak, és csak a kora újkorban szorították őket vissza a domus, a háztartás és a család terébe.



A történetíró: Anna Komnéné


Az első keresztes háborúra a legmeglepőbb választ Anna Komnéné (1083–1153) bizánci hercegnő adta: megírta a hadjárat történetét. Anna volt az első nő, aki történetírásra adta a fejét. Filozófiával korábban is foglalkoztak nők – Diotima, Hüpatia vagy Héloise, a történetírás azonban kimondottan férfimesterségnek számított. A történelemről formált vélemény retorikai alkotás és politikai állásfoglalás, mely szorosan összefonódott a férfiak közéleti szereplésével. Bizáncban a bíborbanszületett hercegnők a nyelvészettől a filozófiáig és teológiáig kitűnő nevelésben és elsőrangú oktatásban részesültek, de inkább a teológia, mint a világi tudományok iránt érdeklődtek.

Anna, a hataloméhes intrikus volt az első, aki arra vállalkozott, hogy a közelmúlt történetét megörökítse. Nem az utókor, hanem a saját kora számára írt, hiszen jól tudta, hogy a történetírás mindenekelőtt politikai aktus. Művével saját uralkodóházát, a Komnénosz-dinasztiát is dicsőíteni akarta, ezért apjáról, I. Alexiosz Komnénoszról Alexiásznak nevezte el.

Anna apja legidősebb és legkedvesebb gyermeke volt, akit öccse születéséig arra neveltek, hogy ő lép majd apja örökébe. Ezt a reményt sohasem adta fel: mindvégig arra törekedett, hogy megszerezze a császári trónt. Úgy érezte, hiba csúszott a természet rendjébe: a családban valójában nem ő, hanem öccse a „leány”. Apját arra akarta rávenni, hogy tagadja ki fiútestvérét, és helyette férjét – Konsztantinosz Dukászt, illetve második férjét, Nikephorosz Brienniosz társuralkodót ültesse a trónra, de hiába intrikált. Ezért 1118-ban összeesküvést szőtt öccse, II. Jóannész Komnénosz császár ellen, aki leleplezte a mozgalmat, és kolostorba küldte Annát. A sikertelen puccsistának innentől kezdve elég ideje volt eltöprengeni a sors igazságtalanságán, és megírni véleményét arról, ami az elmúlt évtizedekben Bizáncban és a világban történt.

Anna „nem íróasztala számára ír, nem mondhatjuk róla, hogy későbbi korok kutatószenvedélye dobta ki művét a nyilvánosság elé. Nem, Anna Komnéné megszokta, hogy ő jelentős személyiség az Impérium épületében, s minden tette valósággal államaktus is. Így szerzi s szerkeszti művét, melyet ő maga a korabeli történetírás »standard-munkájának« szán. Hogy mindez hiúság terméke is nála – alig tagadható. Valaki, aki bíborban született, a Szent Palota világában nőtt fel, arra készült, hogy egy bábcsászárral együtt ő maga igazgassa a Szent Impériumot – élete végén behúzódik egy hűvös klastromi szobába, s most mégis minden hatalom az ő kezébe kerül, itt nem segít semmi intrika, a betűk az ő katonái s a mondatok az alávetett földi fejedelmek” – állapítja meg az Alexiász magyar fordítója, Passuth László.

Az első keresztes hadjárat – a családtörténet mellett – igen jelentős szerepet kap Anna művében, két okból. A hercegnő ki nem állhatta a római egyházat, ám a jóvágású és rókaravaszságú normann kalandor, Robert Guiscard őt is levette a lábáról. Talán érezte, hogy Robert még nála is furfangosabb intrikus, és sajnálta, hogy nem ilyen férjet adott neki az Isten. Anna szerint a latin lovagok által indított keresztes hadjárat Bizáncra veszélyt jelent, ezért elítélte a mozgalmat. Az országon átvonuló keresztesek kárt okozhatnak: a magyar király, Kálmán is megerősített felügyelet mellett engedte csak át országán a hadakat 1096 októberében, és túszul magánál tartotta Godefroi de Bouillon öccsét is.

A bizánci császárnőt a keresztes hadjárat megítélésében a római egyház iránt érzett gyűlölete vezérelte: nem bízott az „eretnek” latinokban. A latinok ugyancsak gyanakvással tekintettek az „eretnek görögökre”: jellemző, hogy az „elnőiesedett” jelzővel illették a bizánciakat, akiket szószegőnek, csalárdnak tartottak. Anna Komnéné jól látta, hogy Bizáncra semmi jót nem hoznak a keresztesek: 1204-ben a negyedik hadjárat során Velence a keresztes háború ürügyén mért csapást legnagyobb kereskedelmi vetélytársára, Konstantinápolyra.



A királynő: Mélisende


Mélisende (1105–1160), II. Balduin jeruzsálemi király lánya már apja életében társuralkodóként szerepelt. Az 1099-ben alapított Jeruzsálemi Királyság lovagtársadalma pragmatikusabb elvárásokat fogalmazott meg az uralkodóval szemben, mint a hagyománytisztelő francia királyi és hercegi udvarok. Míg a Francia Királyságban elképzelhetetlen volt, hogy a trónt asszony vagy beteg király foglalja el, Jeruzsálemben ebben semmi kivetnivalót nem találtak: a nőuralom után a 12. században IV. Balduin (1161–1185), a leprás király uralkodott.

Mélisende 1129-ben ment feleségül V. Fulques d’Anjou grófhoz. 1131-től együtt uralkodtak, de a királynő a saját nevében bocsátotta ki rendelkezéseit. Annyira önálló volt, hogy már azt rebesgették, összeszűrte a levet Fulques legnagyobb ellenségével. Mélisende a férje halála után kiskorú fia helyett uralkodott, és 1145-ben, fia nagykorúsága után sem mondott le a trónról. III. Balduin 1152-ig békésen tűrt, ekkor azonban a királyság megosztását kérte anyjától. Mélisende beleegyezett: ő lett a déli területek, Júdea és Szamária királynője, míg fia a királyság északi része fölött uralkodott. Balduin azonban nemsokára kiterjesztette hatalmát az egész országra, és anyját bezárta Dávid jeruzsálemi tornyába.

A nőuralom kiváltotta belviszály ártott a keresztesek ügyének. A muzulmánok támadásba kezdtek, és nagy darabokat hasítottak ki a keresztények által visszafoglalt területekből. A keresztes államokban Mélisende után többé nem engedték, hogy nő örökölje a trónt. 1186-ban a jogos örökös, Sybilla helyett férjét, Guy de Lusignant választották Jeruzsálem királyává.



A turista: Aquitániai Eleonóra


Eleonóra 1122-ben született. Apja, IX. Vilmos (1070–1127) Poitiers és Aquitánia grófja és a középkor első trubadúrja volt. A művészetpártoló nagyúr arra nevelte lányát, hogy tanult, művelt, önálló nő váljon belőle. 1137-ben a francia király fiához, a későbbi VII. Lajoshoz adta Eleonórát.

1146-ban hirdették meg a második keresztes hadjáratot. VII. Lajos már korábban fogadalmat tett, hogy egyszer a Szentföldre zarándokol. Eleonóra azzal lepte meg férjét, hogy amikor Clairvaux-i Bernát Vézelay-ben felvarrta a keresztet Lajos köpenyére, Eleonóra férfiruhában, teljes fegyverzetben jelent meg kíséretével együtt, végiglovagolt az összegyűlt tömeg között, és egyenrangúként megállt férje mellett. Kijelentette, hogy ő is Lajossal tart.

A fiatalasszonyt nem vallási áhítat, hanem az ismeretlen vidék és az utazás vonzotta a Szentföldre, ahová háromszáz udvarhölgyével és ezer katonájával együtt kísérte el a férjét. Eleonóra volt az első „keresztes turista”. Kíváncsisága és önfejű döntése azonban válságba sodorta házasságát. Útja során hírbe hozták tulajdon nagybátyjával, Antiochiai Rajmunddal, sőt Szaladin szultánnal is, aki akkoriban még gyermek volt. A nyilvánvalóan rosszindulatú és alaptalan vádak nem váltak Eleonóra javára.

A fiatal, életerős és határozott Rajmund csak két évvel volt idősebb a királynénál. Katonai téren jobb volt a helyzetfelismerő képessége, mint Lajos királynak: ő Edessza, nem Jeruzsálem visszafoglalását tűzte ki célul. A király megparancsolta Eleonórának, hogy tartson vele, de hiába. Lajos éjnek évadján erőszakkal cipelte magával a feleségét – és nemsokára vereséget szenvedett a muzulmánoktól. A pár külön hajón tért vissza Franciaországba. Eleonórát útközben kalózok fogták el, és mivel a férje nem váltotta ki, Roger szicíliai király fizette ki érte a váltságdíjat.

Miután visszatért Párizsba, újból lánya született, mire VII. Lajos a pápától kérte házassága felbontását. A válást 1152-ben mondták ki azon az alapon, hogy a pár közeli rokonságban áll egymással. Röviddel később Eleonóra hozzáment a nála tíz évvel fiatalabb Plantagenet Henrikhez, akit 1154-ben II. Henrik néven Anglia királyává koronáztak. Eleonóra magával vitte a házasságba országnyi birtokait, Aquitániát és Guyenne-t. Öt fiúval és három lánnyal ajándékozta meg férjét, akivel viszonya az évek során egyre drámaibbá vált. Utolsó éveit a Fontevraud-i kolostorban töltötte. Itt hunyt el 1204-ben, nyolcvankét éves korában. Síremléke a mai napig látható.

Aquitániai Eleonóra „keresztes turizmusa” nem hagyott jó emléket maga után. 1189-ben, a harmadik keresztes hadjárat meghirdetésekor a pápa bullában tiltotta meg, hogy a Szentföldre induló sereghez nők is csatlakozzanak.



Keresztény turizmus

Konstantin anyja, Helena császárné 326-ban családi tragédiák sorozata után utazott Palesztinába, hogy a bibliai szent helyeken vezekeljen. A császárnéi látogatás káprázatos pompa közepette zajlott. Helena felkereste a fia által épített bazilikát, és megtalálta azt a keresztet, melyen Jézus kereszthalált szenvedett, hogy megváltsa az emberiséget. Az „igazi kereszt” azonnal csodákat művelt: akik megérintették, meggyógyultak. A szent kereszt darabjait Helena Rómába és Konstantinápolyba küldte. Ezzel megteremtette a szentföldi zarándoklat és ereklyekultusz azóta is élő hagyományát.

A császárnét azonnal keresztény zarándokok raja követte. A 4. századból több zarándokkönyv maradt ránk: 333-ban egy névtelen bordeaux-i zarándok, 380-ban aquitániai Silvia, 381–84-ben Egeria, 386-ban Paula és Jeromos kereste fel a bibliai szent helyeket. A zarándokok mindazt látni akarták Palesztinában, amiről az evangéliumokban és az Ószövetségben olvastak: a bordeaux-i névtelen például azért utazott a Szentföldre, hogy megnézze azt a vadfügefát, amire a kis növésű Zakeus felmászott, hogy jobban lássa az Urat, valamint azt a pálmafát, amelynek leveleivel letakarták az utat Jézus jeruzsálemi bevonulásakor. Egeria is a Bibliát használta útikönyvül.

A helyi szerzetesek kimeríthetetlen fantáziáról tanúskodó lelkesedéssel mutogatták a jámbor zarándokoknak az itt látható szent nevezetességeket:

„Így tehát, mikor elindultunk a csipkebokortól, folytatták az egyéb helyek megmutatását is. […] Megmutatták azt a helyet is, ahol a borjút készítették, ugyanis azon a helyen mindmáig egy nagy szikla van. […] Megmutattak egy hatalmas sziklát is azon a helyen, ahová a szent Mózes ment Józsuéval, Nave fiával: ezen a sziklán törte szét haragjában a táblákat, amiket hozott. […] Ugyancsak megmutatták azt a helyet, ahol a szent Mózes parancsára megégették a borjút, amit Áron készített nekik. Ugyancsak megmutatták azt a patakot is, ahol a szent Mózes megitatta Izrael fiait, amint meg van írva a Kivonulás könyvében. Megmutatták azt a helyet is, ahol hetven vén részesedett Mózes lelkéből.”

A bibliafordító Jeromos úti beszámolója kitűnően érzékelteti, mi mindenre voltak kíváncsiak a művelt keresztény turisták Palesztinában:

„Tyrus fövényein át, ahol Paulus térdet hajtott, Paula elérkezett Akkóba, aminek most Ptolemais a neve; Mageddo mezőin keresztül, melyek tanúi voltak Jozija meggyilkolásának, belépett a filiszteus földre. Megcsodálta Dor, az egykor hatalmas város romjait, majd Straton tornyát, melyet Heródes, Júdea királya Augustus Caesar tiszteletére Caesareának nevezett; ebben meglátogatta Corneliusnak Krisztus templomává alakított házát, Philippus kis házacskáit és négy szűz próféta lányának szobácskáját, aztán a félig lerombolt városkát, Antipatrist, amit Heródes apja nevéről nevezett el, aztán a Diospolisra átnevezett Lyddát, ami Dorcas és Aeneas feltámasztásáról és gyógyulásáról híres; ettől nem messze Arimathiát, az Urat eltemető József faluját és Nobot, az egykori papi várost, most a legyilkoltak sírjait, Joppét is, a menekülő Jónás kikötőjét – és hogy valamit a költők meséiből is érintsek –, ami látta a sziklához kötözött Andromédát.”

A szentföldi zarándoklatnak a 7. századtól az iszlám előretörése, majd Jeruzsálem elfoglalása vetett véget. A keresztények, akik számára a világ középpontja Jeruzsálem volt, ettől kezdve hiába sóvárogtak, hogy egyszer saját szemükkel is megpillantsák a bibliai szent helyeket. A keresztes hadjáratok ezt a reményt csillantották fel előttük: 1099-ben Jeruzsálem visszafoglalásával a keresztények visszanyerték világuk elveszített epicentrumát. Ez magyarázza a keresztes eszme óriási sikerét a keresztény középkorban.



A trubadúr nőideál és a női trubadúrok


A keresztes hadjáratok korában új nőideál és új szerelemfelfogás született. A férfiak távolléte és a keleti, arab kultúrával való kapcsolatok a korábbi, meglehetősen nyers férfiszempontok átértékeléséhez vezettek. Ekkor alakult ki a „romantikus szerelem”, amely azóta is tartja magát. Az „elérhetetlen nő” és a „beteljesületlen szerelem” mítoszát a trubadúrok teremtették meg.

A lovagi szerelem (amour chevaleresque) és az udvari szerelem (amour courtois) két különböző módon közelített a nőhöz. Az amour chevaleresque szabályai szerint a lovag vitézi cselekedetekkel igyekszik hölgye szerelmét elnyerni, s hősiességével járul hozzá a szerelem kibontakozásához. Természetesnek fogadja el a szerelem teljességében a testi egyesülést is, és a házasságot a szerelem intézményes formájaként tartja számon. A trubadúr fin’amor ezzel szemben lírává szublimálja a szerelmet, költészetével igyekszik megnyerni a jó és tiszta hölgyet (domna). Ez a felfogás kizárja a testi szerelmet. IX. Vilmos szerelmi lírája még a lovagi szerelem hatása alatt áll, és az érzékiségnek fontos szerepe van. Bernart de Ventadorn trubadúrénekei azonban már misztikus magasságba emelik a Madonnaként tisztelt nőt. A trubadúr egyéni érzéseit egyetemes szintre emeli, szerelmi elragadtatását a transzcendens szféra magaslatára juttatja.

A trubadúrköltészet legalább két szálon kapcsolatban áll a keresztes mozgalommal. A várúr lovagjaival együtt távol van otthonától: asszonyát körüldongják azok a szegényebb lovagok, akik nem tudtak elutazni a Szentföldre. A „távoli szerelem” (amor de lonh) a várúrnő iránt érzett beteljesületlen szerelem dala. A másik jelentős ihlető az arab világgal kialakult kultúrkapcsolat. A trubadúrköltészetet az okszitán szellem, az udvari kultúra és a klasszikus költészet mellett az arab költészet, a zadzsal is megihlette.

A trubadúrköltészetet nemcsak férfiak művelték: huszonegy női trubadúrt ismerünk név szerint. Az első női trobairitz Beatritz de Dia volt, aki a lovagokhoz hasonlóan a viszonzatlan szerelemről verselt. Bieiris de Romans már Szapphóhoz hasonlóan a nők iránt érzett vonzalmáról beszélt. Aquitániai Eleonóra is írt fin amor-verseket, pártfogolta a költőket és költőnőket, s talán az ő udvarához tartozott az egyik legnagyobb középkori trobairitz, Marie de France is.
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.07.08. 01:40

Margaret Brown


KépKép

Kép



Margaret Tobin Brown (1867. július 18. – 1932. október 26.), leginkább Maggie Brown vagy Molly Brown néven ismert, emberjogi aktivista és szüfrazsett, aki túlélte a Titanic elsüllyedését. Mai napig gyakran illetik az "elsüllyeszthetetlen Molly Brown" névvel.


Élete


Korai évek

Margaret Tobin a Missouri-i Hannibalban született, ír imigránsok (John Tobin és Johanna Collins) 6 gyermekes családjába. 18 évesen coloradoi Leadville-be költözött testvérével, ahol egy áruházban kapott állást. Itt találkozott férjével, James Joseph Brownnal, akivel 1886-ban házasodtak össze. Margaret mindig úgy tervezte, hogy gazdag férfi lesz a férje, de inkább szerelméhez a vállalkozó kedvű férfihoz ment feleségül.

Szintén Leadville-ben történt, hogy először tett a nők jogaiért, segített a National American Women’s Suffrage Association Coloradói részének megalapításában, ingyenkonyhákon dolgozott, hogy segítse a bányász családokat. Férje révén a család nagy vagyonra tett szert és férje részvényes lett egy bányászvállalatban.

1894-ben a család Denverbe költözött, ezzel a család még több lehetőséghez jutott. Margaret a Denver Woman’s Club tagja lett. A szervezet főleg azért küzdött, hogy a nők életét javítsák a tanítással és a jogok kiterjesztésével. 1901-ben Margaret lett a New York-i Carnegie Institute első női diákja. Megismerte a művészeteket és tökéletesen megtanult oroszul, németül és franciául.

1909-ben elvált férjétől, de utána is tartották a kapcsolatot egészen a férfi 1922-ben bekövetkezett haláláig. Házasságukból 2 gyermek született: Lawrence Palmer Brown (született: 1887. augusztus 30., Hannibalban - 1949) és Catherine Ellen Brown (Helen) (Leadvilleben, 1889. július 1. - 1969.).



A Titanicon

Margaret éppen egy európai körutazáson volt lányával, Helennel, amikor megtudta, hogy első unokája, Lawrence megbetegedett. Azonnal jegyet foglalt az első hajóra, ami az USA felé tartott. A Titanic fedélzetére Cherbourgban lépett, lánya azonban nem tartott vele. Mivel ilyen gyorsan döntött az utazás mellett, nagyon kevesen tudták, hogy a hajón van. Amikor a Titanic nekiütközött a jéghegynek és süllyedni kezdett, sokakat segített be a mentőcsónakokba, mielőtt ő maga beszállt volna.

Mikor már a vízen voltak, a 6. csónakban lévő többi asszonnyal evezni kezdett, és megpróbálták tartani egymásban a lelket, valamint elűzni azt vészjósló hangulatot, amit a kétségbeesett Robert Hichens keltett. A hölgyek - élükön Mrs. Brownnal - vissza akartak térni a katasztrófa színhelyére emberi életek megmentésének reményében, de minden kérlelést a csónakparancsnok elutasított, pedig a távolból tisztán hallották a szívhez szóló könyörgéseket.

A Carpathia fedélzetére érve megalapította a Survivor's Committee-t („túlélők bizottsága”), egy bizottságot annak biztosítására, hogy a kevésbé szerencsés és gazdag túlélőket is tisztességes elbánásban részesítse a White Star Line társaság. Ennek a bizottságnak ő lett az elnöke, és mire elérték New Yorkot, majdnem 10 000 dollárt gyűjtött össze a túlélők támogatására. Nyelvtudását is felhasználta segítségnyújtásra, segített megkeresni családtagokat, barátokat, orvosokat és segített a különböző nyelvű emberek megértetésében.



Későbbi élete

1912. május 18-án Survivor's Committee elnökeként ő akasztotta Roston kapitány és legénysége nyakába azokat az érmeket, amelyeket feliratuk szerint: "az 1912. április 15-én tanúsított lovagias és hősies szolgálataik elismeréséül az SS Titanic túlélőitől" kaptak.

Később közreműködött a Titanic emlékmű felállításában Washingtonban, meglátogatta és megkoszorúzta a halifaxi sírokat és folytatta a Survivor's Committee működését.

A Titanic-kal szerzett hírnevét arra használta, hogy az őt igazán érdeklő ügyekről beszélhessen: a nők és munkások jogairól, valamint a gyerekek taníttatásáról.

Az első világháború alatt a American Committee for Devastated France tagjaként segített a frontvonal mögötti részek újjáépítésében és a megsebesített katonáknak is segített (Blérancourt kastélyában emléktábla állít neki emléket). 1932-ben French Legion of Honor díjjal tüntették ki Nemzetek feletti jó állampolgárságáért (overall goog citizenship), ami magában foglalja a Titanic túlélőjének segítését alapítványokkal, a denveri bíróságon Ben Lindey-jel folytatott munkáját és az I. világháború alatti tevékenységét.

Későbbi éveiben visszatért régi kedvenc témájához, a drámához, és Párizsban tanult.

Margaret Brown 1932. október 26-án halt meg agytumor következtében, a Barbizon Hotelben. Egyszerű temetési szertartása után férje mellé temették a Long Island-i Holy Rood Temetőbe.

A legendákkal ellentétben nem közösítette ki sem családja, sem a felsőbb körök. Beceneve, a Molly is hollywood-i kreálmány, senki sem szólította így életében. Az egész egy denveri újságíró, Gene Flower történetével kezdődött, aki cikket írt róla, majd egy szenzációhajhász író, Carolyn Bancroft jelentett meg egy nagyrészt kitalált cikket egy romantikus magazinban, amiből könyv született. Ebből később egy broodway-i darab született, az Elsüllyeszthetetlen Molly Brown ("The Unsinkable Molly Brown") címmel, amiből később a Debbie Reynolds főszereplésével film készült.



Emléke


- Az elsüllyeszthetelen Molly Brown- musical (1960)
- A Gemini–3 hívókódja Molly Brown volt (a musical után)
- Az első teljes életrajza 1999 júniusában jelent meg.
- Az 1997-es Cameron-féle Titanic filmben Margaret Brown megformálója Kathy Bates volt.
- Denveri házuk (1340 Pennsylvania Street) ma múzeumként működik, bemutatva Mrs. Brown életét 1894 és 1912 között.


Kép

A denveri ház, ami ma múzeumként működik

kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.07.08. 01:42

A háztűznéző legény (népmese)


Hol volt, hol nem volt, túl a nagy hegyeken is, volt egy kis falu. Abban lakott egy legény. Dolgos, szorgalmas, szép szál legény volt, házzal, jószágokkal, szép kis gazdasággal. Csak egy hiányzott a házából: takaros feleség. Az anyja eleget mondta neki, hogy ő már elerőtlenedett, nem bírja a dolgot. Asszony kell a házhoz.
- Nézz csak körül, édes fiam, a faluban, találsz itt eladó lányt nem egyet.
- Igen, találok, de az egyik cifra, a másik lusta, a harmadik nyelves.
- Hát a Kati?
- Kati? Keszege! Csak hálni jár belé a lélek.
De azért egyszer mégis megemberelte magát.
- Nem bánom, édesanyám, szavát fogadom. Megházasodok. Tarisznyáljon fel, aztán nekimegyek a nagyvilágnak, s addig haza sem jövök, míg nem találok magamnak való feleséget.
Okos fiú volt ez a legény, csak nem látszott rajta. Ezért a falubeli leányok azt mondták rá: puliszkalegény! Anyámasszony katonája! Különösen a keszege Kati hányta-vetette magát a többi lány előtt:
- Hihihi, még jó lennénk mi is neki! Meglátjátok, úgy jön vissza, hogy nem talál magának való feleséget! - S kacagták előre, hogy fel fog sülni a legény.
Már három napja, hogy ment, ment, de még falura nem talált. Hanem belekerült egy olyan nagy erdőbe, aminek nem volt se vége, se hossza.
,,Biztos kerek erdőbe jutottam - gondolta a legény. - De hogy kerülök ki belőle?"
Ahogy jön-megy az erdőben, egyszer csak nagy nyögést, jajgatást hall. Arrafelé tart. Látja: egy hóhajú öregasszony bajlódik az egyik nagy fa alatt. Szegény nagy terü gallyat, rőzsét szedett össze, s úgy látszik gyenge volt, összeesett alatta. A legény részvéttel ment közelebb.
- Adjon isten, néném! Látom, nehéz az a rőzsecsomó, majd én segítek. - Azzal levette az öregasszony válláról a nehéz terhet, és megindult. - Most csak azt mutasssa meg, merre lakik, aztán én hazaviszem - mondta.
A hóhajú öregasszony hálálkodva kelt fel a földről.
- Hogy a jóisten áldjon meg, édes fiam! Be jót is tettél velem! Bizony én nem tudtam volna hazavinni ezt a nehéz rőzsecsomót.
Egy kis kunyhókában lakott a hóhajú öregasszony, az erdő szélén. Ott már ismerte a legény a járást.
,,Lám, milyen jó, hogy segítettem, az öregasszony megmutatta az utat!" - gondolta a legény, s tovább akart állni. De az öregasszony marasztalta:
- Már csak nem engedlek el éjszakára, fáradt is vagy, meg éhes is. Szegény vagyok, de amim van, megosztom veled. A padláson széna van. Ott el is alhatsz.
A legény hát ott maradt. Az öregasszony puliszkát főzött, s jól bevacsoráltak. Aztán a legény megköszönte a vacsorát, és jó éjszakát kívánt, majd bevette magát a puha szénába, s nyomban el is aludt. Úgy éjféltájt hirtelen felébredt. Furcsa énekszót hallott. Figyelte, honnét jő. Alulról jött, az öregasszony szobájából. Egy kis résedéket vett észre, s lekukucskált. Az öregasszonyt látta kuporogni egy kisszéken. Különös, érthetetlen nyelven énekelt, aztán egy nagy, fekete könyvet vett elő, és abból olvasgatott. Épp a másik oldalára akart fordulni a legény, hogy jobban lásson - mi van a nagy, fekete könyvben? -, mikor csak megcsikordult a padlás feljárójánál a lajtorja. Két fekete alak lopakodott fel rajta. A lépcsőn suttogni kezdtek:
- Itt jó lesz. A padlás üres, megvárjuk, míg a lámpa elalszik, aztán majd lemegyünk a szobába.
- Jó - mondta a másik.
- Akkor most legyünk csendben, a titkok könyvét aztán majd én veszem magamhoz - suttogta újra az első. Azzal mind a ketten bemásztak az ajtón, és épp a legény mellett kezdtek maguknak helyet csinálni.
A legény vigyázott, nehogy megmoccanjon, s észrevegyék. Még a lélegzetét is visszafojtotta. Egyszer aztán lenn elhallgatott az énekszó, s elaludt a lámpa.
- Na, most! - suttogta az egyik ember. Erre felállt, s a létrára lépett. Utána a másik.
A legény hirtelen felugrott, s egyik kezével az egyiket lökte le, a másikkal a másikat taszította a mélybe. Mind a kettő lezuhant a létráról. Mint a béka, úgy terültek el az udvaron. Egyik a lábát törte ki, a másik a karját. Bezzeg jajgattak! A legény sem volt rest, egy erős kötéllel összekötözte őket, hogy el ne futhassanak. Az biztos, hogy nem ússzák meg a börtönt.
Az öregasszony rémülten nézett ki a szobája ablakán, de már ekkorra a legény is bent volt, s elmesélte, hogyan akarták ellopni a titkok könyvét.
- Az életemet mentetted meg, fiam - hálálkodott most már másodszor az öregasszony. - A könyv drága kincs nekem. Még a nagyanyám hagyta reám, akiről úgy tartotta a hír, értette a tündérséget. Sok titok van abban a könyvben, még olyan is, amit nem jó megtudni, az is, hogy melyik betegséget miféle ír gyógyítja.
- Hát jótanácsok vannak-e benne? - kérdezte a legény.
- Vannak - bólogatott az öregasszony -, mindenféle.
- Hát akkor én is elmondom, mi járatban vagyok. - S elmondta, hogy ő leánynézőbe indult. De a leánynép huncut, hamis népség, nem mutatja meg a legénynek az igazi ábrázatját. - Nézné meg, asszonynéném, a titkok könyvében, hogy miről ismeri meg a háztűznéző legény, hogy melyik leány való feleségnek.
A hóhajú öregasszony elővette a nagy, fekete könyvet, ahogy más könyvet elölről hátra forgatnak, ezt a titkok könyvét a legutolsó lapon nyitotta ki, s úgy forgatott visszafelé. Úgy a közepe táján egyszer csak megállott.


Kép


- Megmentetted a titkok könyvét, jótét helyébe jót várj. Hát figyelj ide, megmondom, itt áll a könyvben: Az a leány, amelyik feleségnek való, nem ül a tükör alatt. Napkeltekor már talpon van, és megfogja a dolog végét. Annak sohasem elég hosszú a nap, ha tehetné, még toldana hozzá. A búzát nem széllel méri, hanem csak kis vékával, s nem a forintokon kezdi a gyűjtést, hanem a krajcárokon. Jó voltál hozzám, hát én is jó tanácsot adok neked. Ahová háztűznézőbe mégy, mindenütt megkérdik, mi a legkedvesebb ételed. Te csak mondjad, hogy mindent szeretsz; nem vagy válogatós, de legjobban szereted az eladó leány főzte pityókát, petrezselymes zsírban sütve. Aztán szemfüles légy! Amikor az eladó leány leül a kisszékre, ülj le te is mellé, mulattasd, beszélj vele szíves, tréfás szóval, de akármilyen szépen néz is rád, le ne vedd a szemed a munkájáról! Ha azt látod, hogy a héja több a kosárban, mint a pityóka a tálban, állj tovább, mert az a leány széllel fogja mérni a búzát is, és nem kis vékával. Sose lesz belőle gondos, takarékos asszony. De ha azt látod, hogy a pityóka több a tálban, és a héja kevesebb a kosárban, ott megmaradhatsz vacsorára, meg is kérheted feleségnek, mert az a leány takarékos, gondos gazdasszony lesz. De a háztűznéző legényt is megpróbálják ám itt-ott! Ha nem is mondod, igyekeznek kifűrkészni a szándékodat. Talpatlan pohárból soha ne igyál italt leányos háznál, mert abba mindig bájitalt töltenek, s aki abból iszik, a boszorkányt meg a csúfot is tündérszépnek látja, s még az ördög nagyanyját is feleségül kérné. Hát csak vigyázz magadra, fiam - búcsúzott a legénytől jó szívvel a hóhajú öregasszony. -, s emlékezz vissza, mit mondottam!


Kép


A legény megköszönte a jó tanácsokat, és továbbindult. Nem tudta az utat, hát csak ment toronyiránt, míg elért a nagy hegyek aljába. Ott felment egy hegy tetejére, hét falut látott egyvégtében. Egymás után következtek a nagy hegyek aljában.
Na, itt csak találok feleséget! - biztatta magát a legény. Bement hát az első faluba. - Tiszta, rendes falu, szép házak vannak benne, úgy látszik, hogy itt módos emberek laknak" - gondolta magában. De a falu közepén a szép házaknál is szebbet talált. Ez volt a legnagyobb, legszebb a faluban. A háztűznéző legény megállt a ház előtt. Az ablakokban piros muskátli nyílott.
,,Eladó leány van a háznál, azt mutatják a virágok. Egyet se tovább! " - így a legény gondolatban. Letörülte a csizmájáról a port, és belépett. Szálas legény volt, a gúnyája is még új, látták rajta, hogy nem ágrólszakadt, hát betessékelték.
- Mi járatban vagy, öcsém? - kérdezte a gazda. - Látom, hogy nem idevalósi vagy.
A legény elmondta őszintén, hogy ő bizony feleségkeresni indult a világba. Nem is megy haza, míg nem talál kedvérevalót.
- Hozzánk jól jöttél, öcsém, éppen van nálunk eladó leány.
Hívták is mindjárt a leányukat. Szép, piros arcú leány volt a gazdag ember leánya, kösöntyű is rajta, meg fülbevaló a fülében aranyból és két gyűrű az ujján. A ruhája sem kartonból volt, hanem selyemből. Éppen olvasgatott, mikor előhívták.
,,Illik hozzám, gazdag ember leánya a gazdag ember fiához - vélekedett a legény -, de lássuk a gazdasszonykodást!"
Mikor ebédfőzéshez kedtek, megkérdezték tőle, mi a legkedvesebb étele. A legény szerénykedett: ő igazán nem válogat, mindent szeret. De legjobban mégis az eladó leány főzjte, négybe vágott pityókát, petrezselymes zsírban sütve. Hát ez igazán nem nagy dolog. Még szívesen is vették, hogy a legény odaült a leány mellé a kisszékre. Legalább eltréfál vele - így gondolták.
Hozzá is fogott pityókát hámozni a gazdag ember leánya. Liccs-loccs! Potty-potty! - pattogott a pityóka a tálba. Eltelt egy félóra is, de a háztűznéző legény bárhogy meresztette is a szemét, nem látta, hogy megtelt volna már a tál. Mikor telik már meg? Nézte, de nézhette! Itt valami boszorkányság van a dologban. Nézi a kosarat. Akkor veszi észre, hogy egy csepp héja sem fér bele, úgy tele van.
Az történt, hogy ujjnyi vastagságban hámozta le a gazdag ember leánya a pityókát, s mire lehámozta, nem maradt belőle, csak a közepéből egy mogyoró nagyságú. Persze hogy nem telt meg vele a tál.


Kép


,,Nem is eszünk belőle ma petrezselymes zsírban sütött, négybe vágott pityókát - állapította meg a legény -, de jó gazdasszony sem lesz ebből az eladóból. Az ilyen nem tud takarékoskodni, nem becsüli meg, ami a ház körül van, de meg ügyetlen, nem dologra való." Nem is kérte meg feleségül a gazdag ember leányát, hanem továbbment.
A második faluban nagy zenebonát talált. Az egyik asszonynak a tyúkja kikaparta a szomszédasszony kertjében a palántát. Ezen összevesztek, kiabáltak, hogy összecsődült az egész falu. Egyik az egyik asszony pártjára állt, másik a másikéra, előbb csak szóval folyt a vita, majd ökölre kaptak, aztán karóra. Még ilyet nem látott a világ!
A háztűznéző legény meg sem állt a faluban.
- Isten őrizz innen feleséget venni!
Estére járt az idő, mire a következő faluba ért. Tanácstalanul nézett széjjel, hova, merre is menjen. Szembejött vele egy veres képű ember. Tisztességtudóan megszólította:
- Adjon isten minden jót! Idegen vagyok ebben a faluban. Nem mondaná meg, hol kaphatnék szállást éjszakára?
- Hol-e? Hát éppen nálam is. Majd ellátja az asszonynép a dolgát.
Éppen vacsoráztak a háznál, amikor beléptek. Mindjárt tiszta tányért hoztak, maguk közé ültették a legényt, és kínálták szíves szóval. A legény akkor nézett szét. Három leánya volt a veres képű embernek, de egyik csúnyább, mint a másik. Legcsúnyább volt a legkisebb, mégis ez kellette magát legjobban a legény körül. Az ördög nagyanyja sem lehetett csúnyább nála.
Hogy mit főztek, hogy főztek, a legény nem láthatta, vagy tán, hogy nagyon éhes volt, jól evett a vacsorából. S észre sem vette, hogy utána talpatlan poharat nyomtak a kezébe. Már kétszer is körbejárt a pohár, de tán bájital volt benne, hogy a legénynek egyszerre jókedve kerekedett. Nem vette észre, hogy a veres képű ember odasúgott a legidősebb leányának. Se látott, se nem hallott ő már.
- No, mire harmadszor körbejár a talpatlan pohár, megtudjuk, hogy kis mi ez a legány, s mi a szándéka. S tudom, Istenem, hogy nem megy el addig, míg egyikőtöket meg nem kéri feleségül.
Igen, de melyiket? A legkisebbik ugyancsak tett-vett a legény körül, s a másik kettő nem nézte jó szemmel.
,,Ejnye, ni, nem is olyan csúnya, mint ahogy legelőször láttam! - mondta magának a legény. - Mennél tovább nézem, annál szebbnek látom. Tán még ez illik hozzám legjobban feleségnek. Meg is kérem az anyjától, adja nekem ezt a hajladozó rozmarigszálat."


Kép


Harmadszorra járt körül a talpatlan pohár. Épp inni akart belőle a legény, amikor a legidősebb leány, hogy őt is észrevegye a mellette ülő legény, a könyökével megérintette. A pohár azonnal kiesett a legény kezéből és a földön darabokra tört. Ebben a pillanatban eszébe jutott a legénynek a hóhajú öregasszony szava: talpatlan pohárból ne igyál háztűznézőben, akárhogy kínálnak is! Most látta csak, hol van, s kik között. Bezzeg észerevette most, hogy milyen csúnyák a veres képű ember leányai. Nem is maradt ott, hanem megköszönte a vacsorát, és vendégfogadóba szállt éjszakára. Nem győzött eleget örvendezni:
- Milyen szerencse, hogy nem járt körbe harmadszor is a talpatlan pohár, azóta már megkértem volna feleségül a veres képű ember csúnya leányát, s most vihetném haza az anyám házába az ördög nagyanyját.
A következő faluban sem volt szerencséje, az ötödikben meg a hatodikban sem. Már csak egy falu volt hátra a nagy hegyek alján. Kilyukadt a legény csizmájának a talpa, mire odaért. Biz a gúnyája is megkopott, elvásott akkorára. Fáradt volt, vagy szomjasabb inkább, majd elalélt a szomjúságtól, de az úton sem kutat nem látott, sem forrást, de még csak szekérnyomban sem egy csepp vizet. Szinte csak vánszorgott már, hogy a falu szélén észrevett egy kis szalmafedelű házikót. Benyitott a kapun. Egy leányt látott ülni a tornácon. Pityókát hámozott vacsorára. A legény illendően köszöntötte, s mindjárt egy ital vizet kért. A leány jó szívvel adott. Aztán tovább hámozta a pityókát. Most már a legény jobban érezte magát, leült a leány mellé, s úgy beszélt vele.
Liccs-loccs! - hullott, potyogott a pityóka a tálba. Adta kis boszorkánya, milyen gyorsan jár a keze, nézi a gazdag ember fia a szegény ember lányát. Lám, már tele is van a tál, s nini, a kosárban alig van héja.
A legénynek egyszerre felvidult az ábrázata: ez kell nekem feleségnek! Ügyes is, takaros is, bár csak egyszerű ruha van rajta, s gyűrű egy sem az ujján, de milyen gonddal hámozza a pityókát s vékonyan a héját, hogy kárba ne vesszen. Ebből jó gazdasszony lesz.
Mire este hazajöttek a mezőről az asszony meg az ember, akkorára már meg is kérte feleségül a leányt. A leány azt hitte, hogy valami vándorló legény kéri meg a kezét, de mert tetszett neki a szép szál, derék legény, úgy gondolta, majd csak megsegíti őket a jóisten, ha szegények is.
Volt ámuldozás, mikor piros pünkösd napján csengős lóval, nagy násznéppel jött a legény a mátkája után. Akkor tűnt ki, hogy ki is veszi feleségül a szegény ember leányát. A lakodalom egy álló hétig tartott. A fiatalok nagyon boldogok lettek. A szegény ember leányából csakugyan ügyes gazdasszony lett. Úgyhogy az országban elterjedt a híre, és a házasulandó legények feltették maguknak, hogy ők is ilyen leányt vesznek majd feleségül.
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.07.08. 01:42

Orgoványi Anikó: Hogy készül a kiscipó


Mondd el nekem nagyanyó,
hogy készül a kiscipó?

Elvetették a búzát,
Nap cirógatta,
Eső öntözgette,
Szél fújdogálta,
jött egy csapat ember,
s mind learatta.

Molnár megőrölte,
lisztté porította,
be is csomagolta,
a boltban eladta.
A lisztet megvettem,
meg is szitálgattam,
meg is kovászoltam,
megsóztam, vizeztem,
összekevergettem.

Most aztán
gyúrom, gyötröm, dagasztom,
nincsen semmi panaszom.
Megkelesztem, pihentetem,
kemencébe beleteszem.

Sütögetem, nézegetem,
idejében ki is veszem.
Keresztet is rajzolok
a fényes aljára,
így teszem a kis unokám
kicsi asztalára.


Kép
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.07.08. 01:43

"Én nem a ssugitól akarok mesét hanem Marcsi nénitőőőőőőőőőől!!"

Kép

:lol: :lol:
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.08.20. 00:47

A nagy háború anekdotakincse


Előszó


Kép


A háború humora! Hát van ilyen is? Ahol az ember a maga akaratával olyan fáradságokon vergődik át, amelyekben a ló és igás ökör tüdővérzéssel roskad össze; ahol a nélkülözésnek és szenvedésnek poharát mindig utolsó csöppig kell kiinni; ahol a halál nem lábujjhegyen jár, hanem bömbölve, durrogva, puffanva csapkod a fülünk körül: hát van ott humor is?

Persze hogy van. Az ember a legcsodálatosabb állat Isten valamennyi állatja között. Mindenütt megél és mindenhez hozzá alkalmazkodik a természete. Ha a turista a Vezúv kráteréhez közeledik, elnyomja az az áhítat, amit csak a félelmetes emberfölötti erők bírnak fölébreszteni a lélekben. Érzi a pokol rettenetes tüzét, érzi, hogy a szörnyű megsemmisülés ott forr, kavarog, rotyog a talpa alatt, a titokzatos katlanban. De a Vezúv krátere mellett nemcsak turisták vannak, hanem békés ottlakók is. Ott kapaszkodnak falvaik az égő hegy oldalán. Ott születtek, ott nevelkedtek és bizonyára ott is akarnak meghalni a szelíd öregség napjaiban. Ott is vannak gyermekek, akik kacagva hancúroznak, a legények ott is csintalankodnak a piruló hajadonokkal és az öregek ott is mosolygós fejcsóválással nézik a fiatal nép bolondságait.

A háborúhoz is hozzászokik az ember, mint a Vezúv kráteréhez. Hiszen béke-idöben is borzasztó volna elgondolni, hogy mindenki, aki az utcán sétál, a jégen korcsolyázik, a kávéházban sakkozik, — az mind meg fog halni egyszer. De az a szerencse benne, hogy nem gondol rá az ember. A háborúban egy kicsit megrövidülnek a terminusok, de itt is épp ily kevéssé gondol rá az ember. Ha sokat kell a szabad ég alatt, a hóban hálni, akkor ünnepi gyönyörűséggé válik egy ölnyi széna, amelyre néhanap ráfekhetik az ember. Olyankor ez a széna van legalább is olyan jó, mint egy elsőrendű szálloda matracos ágya.

Hiszen ez a háború a népek háborúja. Aki ma zordon csatár, az tegnap még szelíd biztosítási hivatalnok volt, aki a kávéházban idegesen fölfortyant:
— El kell itt pusztulni, olyan cúg van ! Direkt meg akarják ölni az embert!
Ma bezzeg nem panaszkodik a cúg ellen, pedig a Kárpátok szorosain direkt Szibériából érkezik a fagyos légvonat. Nem panaszkodik, hanem ha sikerül egy szikla déli oldalához lapulnia, elégedetten dörzsöli a kezét:
— Egész Riviéra! Itt aztán pompás!

Ha a háborúban nagyobbak a szenvedések, viszont az örömök is nagyobbak. Sőt az igazi ős örömök csak itt vannak. A békében leszokott az ember róla, hogy az élet si, állati gyönyörűségeit élvezze. Képzelt értékekkel bizgatja magát, képzelt bánatokkal keseríti el oktalanul az életét. Hogy mi az: egy jó alvás, egy jó falat, egy jó korty egy csöndes patak partján, — ezt a háborúban tanulja meg az ember. Itt kedveli meg a sör-bor helyett a forrás kristály vízét, amely a sziklából kitör és a nevetése, amely néha meggyötört lelkéből fakad, olyan tiszta, mint ez a forrásvíz...

Nagy Endre



Amikor még nem dörögtek az ágyúk


Az új hármasszövetség

A mozgosítás elrendelése után a budapesti utcát csak egy kérdés érdekelte: Mi lesz Olaszországgal?
Akkoriban néhány barátságos tüntetést is rendeztek az olasz főkonzulátus ablakai alatt, a budapesti fórumon pedig, értsd: a kávéház előtt, tüntető egyetértésben lobogott három zászló: a magyar, a német és az olasz.
Olaszország azonban nem váltotta be a reményeket, amelyeket a budapesti utca a régi hármasszövetséghez fűzött. Budapest nem ijedt meg, még csak zavarba sem jött, hanem úgy segített magán, hogy tegnapról-mára megalkotta az új hármasszövetséget. Ennek tagjai: Magyarország, Németország és - Ausztria. A megbízhatatlan Olaszország helyét elfoglalta a megbízható Ausztria. És mindig az a gyöngédség, amit Itália számára tartogatott Budapest, most Ausztriának jut ki. A közönség élteti a hű szövetségest és megtapsolja himnuszát. Ausztria pedig hálásnak mutatkozik a magyar rokonszenvért, Bécsben a Rákóczi-marsot huzatják és osztrák dragonyosok meg jágerek magyar kokárdát tűznek a vállukra. A magyar fórumon pedig tüntető egyetértésben lobognak az új hármasszövetség zászlói: a pirosfehérzöld, a feketefehérpiros és a feketesárga.


Hogyan megy a magyar nép a háborúba?

A villámos a Rákóczi-úton halad. Az egyik ülésszakaszban öten ülnek.: két tartalékos, közös hadseregbeli csukaszürke uniformisban és két asszony és egy pörgekalapos fiúcska, talán két esztendős. A fiatalabbik tartalékossal szemben ül a menyecskéje, csinos, fiatal asszony s az egész úton fogja az ura kezét. Az idősebbik tartalékos harcsabajszu, öreg vitéz, bizonyosan már az utolsó rezervista esztendejét gázolta, hogy megharsantak a háborúba hivó trombiták. Ennek a térdén ül a barnaképü, pufók gyerek, aki igen büszkén lobogtat a kezében egy nemzetiszinű papirzászlócskát, melyen ez a fölírás rivalg: "Éljen a háború!"
Csöndesen beszélgetnek. Illetőleg csak a harcsabajuszu beszél a feleségével, a fiatal pár szótlanul melengeti egymáson a tenyerét.
- A sarlót vidd vissza az Évinek.
- Már visszavittem.
Hallgatás.
- A Jóska is berukkolt már? - kérdi az asszony.
- Be. És ugyancsak hejjehujázott az úton.
Ezen mind a négy elmosolyodik. Az a bizonyos Jóska afféle népszerű alak lehet.
- Gyorson utazott, első osztályon, - teszi hozzá a nagybajszu.
- Hát szabad azon?
- A kondoktor le akarta szállítani, hogy aszongya, a rezorvista a személyen megyen, a harmadik osztálon, várja meg azt. De a Jóska nekiesett, elkezdte ölelgetni meg csókolgatni, édös atyának, kedves egy testvérének tisztölte, - ezt már nem bírta ki a konduktor , úgy elszaladt, mintha kergetnék.
Kurtácskán, de jóízűen nevetnek. A gyerek megmozdul az apja ölében, mire a vitéz nyájasan lenyutja hozzá a rengeteg bajszát és megcsókolja. Ez az egyetlen elérzékenyülés, amit a kis társaság megenged magának. Meg hogy a fiatalabbik házaspár keze olyan makacsul összetapad.
- Mikor indultok? - kérdi az asszony.
- Hatkor. A keletiről.
Most négy óra. Ezeknek hát már alig van idejük az együttlételre és előttük szürkél a köd, mely az embereket elnyeli. A köd, melyben most eltünik egész Európa. És nincs egyetlen könnycsepp a szempillákon, csak a csöndes, mindennapi érdekü beszéd, futó mosoly, - és két összesimuló kéz, meg egy csók olykor egy kicsattanóan pufók gyermekarcon.
... Igy megy a magyar nép a háborúba.


Éljen II. Vilmos!

Elrendelték az általános mozgósítást. Megmozdult az egész ország. Katonavonatok száguldoztak minden irányban és úton-útfélen lelkesítő beszédek hangzottak el.
A Nemzeti Kaszinó ablakából Windischgratz herceg beszélt a lelkes tüntetőkhöz.
- Hí a haza, mindjányunknak el kell menni, - végzi a rövid, temperamentumos szónoklatot. - Éljen Első Ferenc József és Második Vilmos!
Egy terézvárosi polgártárs, aki az utolsó szavakat a fölharsanó éljenzésben inkább csak sejtette, mint hallotta, helyeslőleg bólogat rá:
- Ja, ja, was Recht ist, ist Recht! Der Vázsonyi Vilmos ist auch ein braver Mann.



Kettőtől négyig

A világháború elején sok rendkívüli dolog történt, de aztán megszokták az emberek. Megszokták a hadüzeneteket is.


Kép


Egy héten két-három-négy hadüzenet. Más időkben egy is éppen elég volt, hogy világszenzáció legyen. Most már megszokták a hadüzenetek halmozódását is. Annyira megszokták, hogy humorizálnak rajta. A legjobb ötletük a berlinieknek támadt. Azt mondták: Ki kell függeszteni a külügyi hivatal portájára egy táblát s azon ez álljon: Hadüzenetek naponkint csak 2-től 4-ig fogadtatnak el.



Az Osztályfőnök Úr levele

A szabadkai főgimnázium egyik tanára levelet adott föl a főgimnázium nyolcadik osztályának a címére. A levél tartalma a következő:
Kedves fiuk!
Erről a girbe-gurba utu, hegyes-völgyes országról, Tuzla mellől, a Szerbiába masírozás előtt üdvözöllek benneteket. Remélem, aki 18 éves, erős, egészséges: az beállt önként. Most nem a tinta, a szám, meg a klasszikusok, hanem a haza a fő. Gyerekek! Gyertek utánunk, öregek után! Szeretettel üdvözöl Osztályfőnökötök.
Ehhez a kis levélhez nem kell kommentár.



Két szatymazi asszonyról

Olyan ez a történet, mint amikor a pusztaság viharos, fekete éjszakában két röpülő galamb fehér szárnya villan meg a tévedt karavánok előtt. Szatymazról, Szeged kedves nyaralóhelyéről, elindultak fölrakodva elemózsiákkal Békéscsabára, hogy az ott veszteglő urukat fölkeresik. Férjuraimékat a szerbiánusoktól az orosz-galiciai határra akarták vinni, hogy ott is tanuságot tegyenek a magyarok istenének haragos erejéről. Vesztegeltek egy darabig az emberek Békéscsabán, amikor egy lilapárás szeptemberi reggelen, mintha csak a földből bukkant volna elő két angyal, megjelenik ezer csókkal, öleléssel, könnyező arccal a két szatymazi asszony. De a csókok, a kérdések után azt mondta a két asszony, no, embörök, ilyen gyürötten csak nem öntök muszkát pusztítani. Hadd lássa az ebadta muszka, hogy tiszta embör a magyar embör. A két férj ugyanis nagy vizeket, mély sarakat gázolt, bizony olyan piszkos, szennyes volt, mintha a pokol fenekéről kullogott volna el. Szereztek teknőt, szappant, üstöt, hogy hozzálátnak mosni. Igen ám,csakhogy a bajtársak fehérnemüje nem kevésbbé mocskos és szennyes volt. Fogta-kapta magát a két szatymazi asszony és harminc katonára két álló napig és két éjszaka mosott, vasalt. Már ha tisztába töszik a férjüket, a bajtársaikat is kitakaríjják, ugyis egy munkába esik. Csak magyaros barátságból tették. Még köszönő szót se fogadtak el a harminc katonától, csak néhány szál virágot...Mikor a harminc katona a vonatra ült, a fehérruhája olyan tiszta volt mindegyiknek, mint a patyolat.



A Bosnyák

A keleti pályaudvar előtt, ahol a különféle utcai árusok szoktak táborozni, egy kövér asszony ült egy kőkorlát szélén. A fején egymás hegyében egy csomó fez tornyosult, a nyakában egész kirakat lógott apró csecsebecsékből, a kezében pipaszárak és botok. A mellére pedig ez a cédula volt tűzve:

Klein S. N.
bosnyák
Bevonulás miatt
neje helyettesíti.

kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.08.20. 00:49

Cseppkövek a víz alatt


A Bahamákra az adrenalinfüggő búvárok a cápák kedvéért utaznak, ám vannak, akik más kihívásokat keresnek a felszín alatt. Nem feltétlenül közismert, hogy nem csak Mexikóban vannak fantasztikusan tiszta vízű barlangok a Karib-térségben, ilyen helyekkel büszkélkedhetnek más országok is.


Kép
Kép
Kép

(ha nem látszanak a képek valaki szóljon légyszi)

A búvárokra különleges élmény vár, amikor csodálatos cseppkövek között úszhatnak. Bizonyára sokakat meglep, hogy alakulhat ki cseppkő egy vízzel telt barlangban? Nos, a válasz az, hogy olyan időszakban, amikor ott még nincs víz. A Bahamák cseppkőbarlangjai a jégkorszakban alakultak ki, amikor jóval alacsonyabb volt a tengerek vízszintje. Aztán szép lassan a víz meghódította ezeket a barlangokat, és ma már csak a búvárok nézhetik meg ezeket a különleges cseppköveket.
Természetesen a búvárok ilyen helyeken nagyon ügyelnek rá, nehogy véletlenül letörjenek egy cseppkövet, mert egy ilyen rongálás soha nem állítható helyre.
És ezzel még nincs vége az érdekességeknek! A barlangok, amik annak idején nem voltak feltöltve vízzel, élőlényeknek adtak otthont, amiknek most megtalálhatóak a maradványaik a mélyben. Sokat elárulnak ezek a Bahamák múltbéli viszonyairól a szakértők számára. Ám a barlangi búvárkodás veszélyes, és ezért észnél kell lenni annak, aki nem szeretné, hogy az ő csontjai is a mélyben nyugodjanak...



videók:

KATT IDE

KATT IDE2
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.08.20. 01:16

Johnny már megemlékezett a topikjában Bajor Imre és Robin Williams haláláról, ezért külön anyagot nem hoztam csak idetenném Johnny megemlékezésének a linkjét, az oldalon majd lejjebb kell tekerni


viewtopic.php?f=221&t=10166&start=4390

a következő oldalon (ahol szintén lejjebb kell majd tekerni) pedig még lesz pár videó




én korábban belőle készültem csak még nem volt idő rendesen videókat keresni, de végül sikerült :)

Louis de Funes


Louis de Funes (teljes nevén Louis Germain David de Funes de Galarza) (Courbevoie, 1914. július 31. – Nantes, 1983. január 27.) francia komikus színész.


Kép



Élete


Franciaországban letelepedett spanyol nemesi családban látta meg a napvilágot 1914. július 31-én. Apja Carlos Luis de Funes de Galarza (1871–1934), ügyvéd, utóbb gyémántműves, anyja Leonor Soto Reguera (1879–1957), háztartásbeli volt, spanyol-gallego (spanyolországi portugál) családból.

Első házasságát 1936. április 27-én kötötte Saint-Étienne-ben. Az ara Germaine Louise Elodie Carroyer (1915. március 7. –) volt, akitől egy fia született 1937. július 12-én (Daniel Charles Louis). 1942. november 13-án elváltak, s Louis másodszorra is megnősült 1943. április 12-én. Ezúttal Jeanne Augustine Barthélémy-vel (1914. február 1. –), Guy de Maupassant unokahúgával kötötte össze az életét. Ebből a házasságból két fia született: Patrick Charles (1944. január 27. –), radiológus és Olivier Pierre (1949. augusztus 11. –), pilóta az Air France-nál.

Pályája igencsak nehezen indult, egyre-másra bocsátották el állásából, míg végül bárzongorista lett. Kiváló zenei hallását később számos filmben kamatoztatta (például Az ügyefogyott, Főnök inkognitóban, Lányok pórázon).

Nagy mozirajongó volt, színészi karrierjét mégis a színpadon kezdte. Bár eleinte csak kis szerepeket kapott, hamar felfigyeltek rá. Többször is dolgozott Sacha Guitry-vel, aki később így nyilatkozott róla: „Nem létezik kis szerep egy ily nagy színész számára!”

Az 1950-es évek közepén kezdett ismertté válni a filmvásznon. Az ötlábú birkában oly nagy nevek mellett jelent meg, mint Fernandel vagy Francoise Arnoul. A Horgász a pácban leleményes vadorzójaként pedig joggal érdemelte ki a legjobb helyzetkomikusnak járó elismerést.

A nagy áttörést a Csendőr sorozat jelentette, melynek első darabját, a Saint Tropez-i csendőrt, 1964-ben forgatta Jean Girault-val. "A francia komédia új csillaga” – nyilatkozta róla a rádióban Fernandel. Alig telt el két hónap, újabb sikert könyvelhetett el magának a Fantomas Juve felügyelőjeként, túlragyogva a címszerepet alakító Jean Marais-t. Egyre növekvő siker közepette forgatta Gérard Oury-val Az ügyefogyottat. A film 1965 márciusában kerül a mozikba s a Time magazin a főszereplő Bourvil/De Funes kettős alakítását egyenesen a Stan és Pan pároshoz hasonlította. 1967-ben újabb filmet forgatnak Bourvillel. Ez a kis kiruccanás minden idők legnagyobb francia kasszasikere (17 millió néző), melyet csak James Cameron Titanic-ja tudott megdönteni 1998-ban.

Funes és Bourvil e két film leforgatása után örök önzetlen barátságot kötöttek. Egyszer Olivier de Funes azt mondta: Bourvil apám bizalmas jó barátja lett. Louis de Funes Bourvil-ról: „Andréval élvezet együtt dolgozni. Ráadásul mindig kedves és csupa jókedv. Nagyon szerencsés a természete. Szívesen venném, ha nekem is juttatna belőle egy keveset, mert akkor én is barátságosabb lennék.”

Mikor Bourvil 1970. szeptember 23-án elhunyt, Funes a hír hallatára összeomlott, s nem ment el a temetésre sem, ahol Gérard Oury képviselte őt. Partnere halálhíre komolyan megrendítette. Bejelentette, hogy visszalép a Felszarvazták őfelségét című film forgatásától, amiben Bourvil lett volna a partnere. 1971-ben mégis leforgatták a filmet Yves Montand-nal "Blaze" szerepében. Funes így vélekedett Montand-ról: „A körme hegyéig ismeri a szakmát. Annyira jó nem lesz vele játszani, mint Andréval (=Bourvil), de talán segít abban, hogy változtassak az alakításomon.”

1971 november végén ismét színpadra lépett Claude Magnier Oscar című komédiájában (Palais-Royal Színház), melynek címszerepét már az 1960-as évek elején eljátszotta más színpadokon (Porte-Saint-Martin Színház és Karsenty-turné). 1973 márciusától minden erejét a Jákob rabbi kalandjainak szentelte, melyet ugyanazon évben október 18-án mutattak be. Már másnap visszatért a világot jelentő deszkákra a Champs-Élysées-n. 1974. április 25-éig majdnem kétszázszor játszotta Jean Anouilh Torreádor keringőjét.

Ettől fogva felesége kastélyában pihent, kertészkedett. Mikor Gérard Oury felkérte, szerepeljen következő filmjében, a Krokodilban, hevesen tiltakozott. A forgatás 1975 májusában kezdődött volna és Louis de Funes a főszereplő dél-amerikai diktátort alakította volna, ám márciusban szívinfarktust kapott. Betegsége miatt – bár nehezére esett – kénytelen volt megválni színházi karrierjétől, amely fizikailag is nagyon megviselte.

Filmes pályafutása is veszélybe került, mivel a biztosítók nem voltak hajlandók vállalni egy újabb forgatás kockázatát. Végül 1976-ban Claude Zidi rendezőnek sikerült két hét biztosítást kieszközölnie számára, hogy leforgathassák a Szárnyát vagy combját című komédiát. Így aztán Louis de Funes visszatért a filmvászonra, a biztonság kedvéért azonban orvosa és egy mentő végig jelen volt a forgatáson. Még készített pár filmet, azonban már nem olyan tempóban, mint azt pályafutása elején tette (például Marakodók, A csendőr és a földönkívüliek).

1980-ban valósította meg régen dédelgetett álmát: filmre vitte Moliere darabját a A fösvényt, azonban csak mérsékelt sikert aratott.

Utolsó filmjét, a Csendőr és a csendőrlányokat 1982-ben forgatta. 1983. január 27-én újabb, végzetes szívrohamot kapott. Cellier temetőjében nyugszik.


KATT IDE

Fia, Olivier de Funes szintén színész.



Posztumusz


- A neves virágkertész, Alain Meilland elnevezett róla egy rózsafajtát.
- Jean-Marie Poiré neki ajánlotta Papi, a hős (Papy fait de la résistance) című filmjét.
- Középső fia, Patrick Charles de Funes apja emlékére létrehozta a defunes.fr honlapot.
(Bár francia nyelvű, érdemes azoknak is meglátogatniuk, akik nem beszélnek franciául, hiszen rengeteg, sehol máshol nem publikált fénykép található rajta).



Louis de Funes, a komikus


Kosztümök, álruhák

Bár nem sok lehetősége volt rá a filmforgatások során, mégis időről időre kihasználta a kosztümök és álruhák adta lehetőséget, ezáltal is hangsúlyozva – néha egészen eltúlozva – a komikus jeleneteket, melyek fontos szerepet játszanak a szereplők jellemfejlődésében. Például:

- a parókát viselő pozőr álköltő, aki nem más, mint saját éttermét inkognitóban tesztelő étterem tulajdonos a Főnök inkognitóban című filmben.
- 17. század eleji kosztümök a Felszarvazták őfelségétben, köztük is a tavernabéli Fekete hölgy álruhája
- az elfátyolozott arcú idős hölgy, aki a Szárnyát vagy combjátban, figyeli, hogyan ugrálja körül a „névtelen betelefonáló” által előre figyelmeztetett étterem személyzete az őket tesztelő gasztronómiai útikalauz ügynökét (mely útikalauznak természetesen az idős hölgynek álcázott Funes a főszerkesztője)
- lubavicsi chászid öltözet a Jákob rabbi kalandjaiban
- századfordulós (a Belle Époque korát idéző) viseletek a Heves jeges című filmeben, melyben kénytelen a saját felesége után epekedő udvarlónak kiadnia magát, miután rövid időre mentőnek, majd szerzetesnek álcázta magát, hogy hazalophassa hibernált ősét a kórházból
- A fösvényben viselt páva jelmeze ellenállhatatlanul nevetésre ingerli a nézőt
- nem beszélve a Csendőr sorozat uniformisairól és az ugyancsak itt újra meg újra feltűnő apáca ruhákról, vagy az Egy kis kiruccanásban hordott Wermacht-álruhákról.


Nevezetes párosok

Louis de Funes tehetségét kitűnően kamatoztatta állandó vagy alkalmi kettősökben az alábbi színészekkel:

Claude Gensac: női cinkosa, felesége a Csendőr-sorozatban.
Michel Galabru: felettese a Csendőr-sorozatban, nagyszerű börleszkjeleneteket alakítottak együtt.
Bourvil: Az ügyefogyottban és az Egy kis kiruccanásban.
Yves Montand: a Felszarvazták őfelségét című filmben, melynek számos jelenete máig megmaradt a nézők emlékezetében, mint például a fültisztítás vagy a rím-ébredés.
Coluche: a Szárnyát vagy combjátban de Funes fiát alakította.
Bernard Blier: nyomozott de Funes után a Jo című filmben.
Olivier de Funes: három filmben is a fiát alakította (A nagy vakáció, Lányok pórázon, Heves jeges)
Jean Gabin: a Nicsak, ki tetoválban.
Jacques Villeret: a Káposztalevesben.
Jean Marais: a Fantomas sorozatban.
Maurice Risch: A nagy vakációban volt partnere, megjelent továbbá a A Saint Tropez-i csendőr és a Marakodók néhány epizódjában is.


Zenés-táncos szerepek

Colette Brosset szerint (ld. a Főnök inkognitóban című film DVD változatának extráit) Funes-nak vérében volt a zene és a tánc, hihetetlen ügyességgel tudott egy-egy koreográfiát elsajátítani. Ezt a képességét az olyan filmekben kamatoztatta, mint például az Ah! les belles bacchantes, a Főnök inkognitóban, Lányok pórázon, vagy a Jákob rabbi kalandjai.



Kitüntetések

- A Francia Becsületrend lovagja (1973, Gérard Oury adta át)
- Tiszteletbeli César díjat kétszer is kapott
-először 1980-ban saját jogon, melyet Jerry Lewis adott át neki
-másodszor posztumusz 1993-ban, mikor is Jean Marais és Gérard Oury nyerte, ám ők odaajándékozták ezt a díjat Jeanne de Funes-nak, férje halálának 10. évfordulója alkalmából


Filmográfia

(bemutató éve : film címe magyarul: cím franciául: rendező neve : Louis de Funès szerepe)

1945 : La Tentation de Barbizon : Jean Stelli : „A Paradicsom” nevű kabaré ajtónállója
1946 : Six heures à perdre : Alex Joffé és Jean Levitte : Őkegyelmessége, Léopold de Witt sofőre
1946 : Dernier refuge : Marc Maurette : a büfékocsi alkalmazottja
1947 : Párizs és a tavasz : Antoine et Antoinette : Jacques Becker : Emile, a fűszeresfiú + az egyik meghívott az esküvőn
1946 : Le château de la dernière chance de Jean-Paul Paulin : (?) „ N.Nattier-vel és J.Marchat-val egy jelenetben”
1947 : Croisière pour l'inconnu : Pierre Montazel : hajószakács
1948 : Du Guesclin : Bernard de La Tour : Az asztrológus, egy idvaronc, koldus…
1949 : Vient de paraître : Jacques Houssin : (?)
1949 : Mon ami Sainfoin : Marc-Gilbert Sauvajon : Az idegenvezető
1949 : Mission à Tanger : André Hunebelle : spanyol generális
1949 : Millionnaires d'un jour : André Hunebelle : Philippe ügyvédje
1949 : Au revoir Monsieur Grock : Pierre Billon : Une figuration en spectateur
1949 : Rendez-vous avec la chance : Emile-Edwin Reinert : kávéházi pincér
1949 : Pas de week-end pour notre amour : Pierre Montazel : Constantin, Valirman báró szolgája
1949 : Un certain monsieur : Yves Ciampi : Thomas Boudeboeuf, újságíró
1949 : Je n'aime que toi : Pierre Montazel : zongorista a próbáló zenekarban
1949 : Le Jugement de Dieu : Raymond Bernard : a férfi, aki kihúzatja egy fogát a borbéllyal, valamint a polgármester küldönce
1950 : La Rue sans loi : Claude Dolbert et Marcel Giraud : Hippolyte, a zenetanár
1950 : Quai de Grenelle : Emile-Edwin Reinert : Monsieur Viencent,
1950 : Adémaï au poteau-frontière : Paul Colline : (?)
1950 : Knock : Guy Lefranc : A beteg, aki 100 grammot vesztett
1950 : Pour l'amour du ciel "E piu facile che un camello" : Luigi Zampa : Louis de Funès szinkronizálta Nicolas-t, a cipészt
1950 : La Rose rouge : Marcello Pagliero : Manito, a költő, aki megeszi a poharakat
1951 : Les Joueurs – rövidfilm : Claude Barma : (?)
1951 : Un Amour de parapluie – rövidfilm : Jean Laviron : (?)
1951 : Bibi Fricotin : Bibi Fricotin : Marcel Blistène : horgász, úszómester
1951 : Boniface Somnambule : Maurice Labro : Anatole, le mari soupçonneux du 'Grand Hôtel"
1951 : Boîte à vendre – rövidfilm : Claude-André Lalande : (?)
1951 : Cím nélkül távozott : Sans laisser d'adresse : Jean-Paul Le Chanois : leendő apa
1951 : Champions Juniors – rövidfilm : Pierre Blondy : A tekintélyelvű apa
1951 : 90 degrés à l'ombre – rövidfilm : Norbert Carbonnaux : (?)
1951 : Le Roi du bla bla bla : Maurice Labro : Gino, a gengszter
1951 : La vie est un jeu : Raymond Leboursier : (?)
1951 : La passante : Henri Calef : A gátőr
1951 : La Poison : Sacha Guitry : André Chevillard, rémonville-i lakos
1951 : Pas de vacances pour Monsieur le Maire : Maurice Labro : A tanácsos
1951 : Le Dindon, de Claude Barma : ügyvezető
1951 : L'Amant de paille : Gilles Grangier : Bruno, a pszichiáter
1951 : Folie douce : Jean-Paul Paulin : (?)
1951 : Ma femme est formidable : André Hunebelle : a síelő, aki hotelszobát keres
1951 : Les Loups chassent la nuit : Bernard Borderie : a portóit felszolgáló pincér
1951 : Le voyage en Amérique : Henri Lavorel : az Air France alkalmazottja
1951 : Jeanne avec nous – (tévéfilm) : Claude Vermorel : (?)
1952 : A hét főbűn – A lustaság : Les Sept Péchés capitaux – Sketch : La Paresse : Jean Dréville : Mr Gaston Martin, a panaszkodó francia
1952 : Ils étaient cinq : Jack Pinoteau : Albert, a rendező
1952 : Les Dents longues : Daniel Gélin : a fotólabor alkalmazottja
1952 : Agence matrimoniale : Jean-Paul Le Chanois : Monsieur Charles
1952 : La Fugue de Monsieur Perle : Pierre Gaspard-Huit : a bolond, aki a fürdőkádjában horgászik
1952 : Week-end à Paris : Gordon Parry : Célestin, a taxisofőr
1952 : Elle et moi : Guy Lefranc : kávéházi pincér, aki megcsókolja Juliette-et
1952 : Je l'ai été trois fois : Sacha Guitry : Hammanlif szultán tolmácsa és titkára
1952 : Monsieur Taxi : André Hunebelle : a Tertre téri dühös festő
1952 : Monsieur Leguignon Lampiste : Maurice Labro : egy környékbeli lakos
1952 : Le Huitième Art et la manière – rövidfilm : Maurice Regamey : (?)
1952 : Moineaux de Paris : Maurice Cloche : az orvos
1952 : L'amour n'est pas un péché : Claude Cariven : Mr Cottin, a kutyás ember, az U.R.A.F. tagja
1952 : Tisztességtudó utcalány : La Putain respectueuse : Charles Brabant és Marcello Pagliero : az éjszakai lokál egy vendége
1952 : La tournée des grands ducs : André Pellenc – (Norbert Carbonnaux fejezte be) : hoteligazgató
1952 : Tambour battant : Georges Combret : (?)
1952 : Le sorcier blanc : Claude Lalande : (?)
1952 : Le grillon du foyer – (tévéfilm) : Claude Barma : (?)
1953 : Les Compagnes de la nuit : Ralph Habib : az egyik asztalnál ülő vendég
1953 : La Vie d'un honnête homme : Sacha Guitry : Emile, "Ménard-Lacoste"-ék lakája
1953 : Le Rire – (rövidfilm) : Maurice Regamey : (?)
1953 : Monsieur Bard különös óhaja : L'Étrange Désir de Monsieur Bard : Geza Radvanyi : M. Chanteau, ötletgyáros
1953 : Dortoir des grandes : Henri Decoin : Mr Triboudot, fotográfus
1953 : Au diable la vertu : Jean Laviron : Mr Lorette, a vizsgálóbíró írnoka
1953 : Légère et court vêtue : Jean Laviron : Paul Duvernois, az állítólagos detektív
1953 : Capitaine Pantoufle : Guy Lefranc : Mr Rachoux, bankigazgató
1953 : Le Secret d'Hélène Marimon : Henri Calef : Mr Ravan, a kertész
1953 : Faites-moi confiance : Gilles Grangier : Tumlatum
1953 : Mon frangin du Sénégal : Guy Lacourt : az orvos
1953 : La servante – (tévéfilm) : Stellio Lorenzi : (?)
1954 : Csalók és csalik : Poisson d'avril : Gilles Grangier : halőr (epizódszerep)
1954 : Ah ! Les belles bacchantes : Jean Loubignac : Michel Leboeuf, felügyelő + különféle szerepek az apró jelenetekben
1954 : Le Blé en herbe : Claude Autant-Lara : vándormozis
1954 : Le Chevalier de la nuit : Robert Darène : Adrien Péréduray, szabó
1954 : Les Corsaires du Bois de Boulogne : Norbert Carbonnaux : a szűkszavú felügyelő
1954 : Escalier de service – sketch: Les Grimaldi : de Carlo Rim : Césare Grimaldi, az apa, olasz művész
1954 : Fraternité – (tévéfilm) : René Lucot : (?)
1954 : Les hommes ne pensent qu'à ça : Yves Robert : Célosso, az orosz grófnő spanyol férje
1954 : Zárt tárgyalás : Huis clos : Jacqueline Audry : (?)
1954 : Les Intrigantes : Henri Decoin : Mr Marcange, színdarabíró
1954 : Mam'zelle Nitouche : Mam'zelle Nitouche : Yves Allégret : Pétrot, szállásmester
1954 : Az ötlábú birka : Le Mouton à cinq pattes : Henri Verneuil : Mr Pilate, temetkezési vállalkozó
1954 : Papa, maman, la bonne et moi : Jean-Paul Le Chanois : Mr Calomel, 'Langlois'-ék barkács szomszédja
1954 : Les pépées font la loi : Raoul André : Jeannot, a 'Lotus' csaposa
1954 : Margó királyné : La Reine Margot : Jean Dréville : René, Catherine de Médicis tudós alkimistája
1954 : Scènes de ménage : André Berthomieu : Mr Boulingrin, Ernestine férje
1954 : Tourments : Jacques Daniel-Norman : Eddy Gorlier, magándetektív
1955 : Napóleon : Napoléon : Sacha Guitry : Laurent Passementier, katona
1955 : Ingrid, egy fotómodell története : Ingrid – Die Geschichte eines Fotomodells : Radványi Géza : D'Arrigio, divattervező
1955 : Les Impures : Pierre Chevalier : vonatvezető
1955 : L'Impossible Monsieur Pipelet : André Hunebelle : Robert bácsi, Germaine fivére és Mathilde férje
1955 : Huszárok : Les Hussards : Alex Joffé : Luigi, sekrestyés
1955 : La Bande à papa : Guy Lefranc : Victor, főnyomozó, Eugène Merlerin
1955 : Bonjour sourire : Claude Sautet : Mr Bonoeil
1955 : Ha mesélnének nekem Párizsról : Si Paris nous était conté : Sacha Guitry : Antoine Allègre
1955 : Frou-Frou : Augusto Genina : Cousinet-Duval ezredes, "Frou Frou" egyik védelmezője
1955 : Légikisasszonyok : Mädchen ohne Grenzen : Radványi Géza: (?)
1956 : Átkelés Párizson : La Traversée de Paris : Claude Autant-Lara : Mr Jambier, fűszeres
1956 : La Famille Anodin (tévésorozat 8×45 perces részben) : André Leroux, Marcel Bluwal, A. Desjardin : (?)
1956 : A papa, mama, feleségem meg én : Papa, maman, ma femme et moi : Jean-Paul Le Chanois : Mr Calomel, 'Langlois'-ék barkácsoló szomszédja
1956 : Bébés à gogo : Paul Mesnier : Célestin Ratier, a 'gyermek ipar' képviselője
1956 : La Loi des rues : Ralph Habib : "Paulo les Chiens"
1956 : Courte tête : Norbert Carbonnaux : Graziani apó – az álszerzetes – Prosper, az állovász – Luc de La Frapinière, az álezredes
1957 : Megmentettem az életemet : Comme un cheveu sur la soupe : Maurice Regamey : Pierre Cousin, boldogtalan zeneszerző
1958 : Itt a gyémánt, hol a gyémánt? : Taxi, Roulotte et Corrida : André Hunebelle : Maurice Berger, szabadságos taxisofőr
1958 : Horgász a pácban : Ni vu, ni connu : Yves Robert : Léon Blaireau, montpaillard-i vadorzó
1958 : La Vie à deux : Clément Duhour : Stéphane, közjegyző
1959 : Fripouillard et Cie (eredeti címe: I Tartassati) : Steno : Hector "Ettore" Curto, pénzügyi tanácsadó
1959 : Un coup fumant ou Totò à Madrid (eredeti cím: Totò, Eva e il pennello proibito) : Steno : Francisco Montiel, tanár
1959 : Van, aki betegen szereti : Certains l'aiment froide : Jean Bastia : Ange Galopin, hitelező, aki vissza akarja szerezni a pénzét
1959 : Mon pote le gitan : François Gir : Védrines úr, szerkesztő
1960 : Dans l'eau qui fait des bulles : Maurice Delbez : Paul Ernzer, a horgász, aki kifogja a hullát
1960 : Fracasse kapitány : Le Capitaine Fracasse : Pierre Gaspard-Huit : Scapin, komédiás
1960 : Les Tortillards : Jean Bastia : Emile Durand, a „Cicero” nevű rovarirtó bomba készítője
1961 : La Vendetta : Jean Chérasse : Amoretti (Antonia apja), aki becsületét védendő lett banditává
1961 : Le crime ne paie pas – sketch : L'homme de l'avenue : Gérard Oury : a „Kék Bár” csaposa
1961 : La Belle Américaine : Robert Dhéry : Viralot fivérek – egyikük rendőrfelügyelő, másikuk a társaság személyzeti főnöke
1961 : Candide, avagy a XX. század optimizmusa : Candide ou l'optimisme du XXe siècle : Norbert Carbonnaux : a Gestapo embere
1962 : Un clair de lune à Maubeuge : Jean Chérasse : (?)
1962 : Az epsomi úriember : Le Gentleman d'Epsom : Gilles Grangier : Gaspard Ripeux, vendéglős és lóversenybolond
1962 : Les Veinards : Jean Girault : Antoine Beaurepaire, a lottójáték boldog nyertese
1962 : Nous irons à Deauville : Francis Rigaud : az ideges nyaraló a volánnál
1962 : Az ördög és a tízparancsolat : Le Diable et les Dix Commandements : Julien Duvivier : Antoine Vaillant, bankrabló
1963 : Des pissenlits par la racine, de Georges Lautner : Jacques, le cousin de Jérôme : Jockey Jack, kisstílű bűnöző
1963 : A nagy átverés : Pouic-Pouic : Jean Girault : Léonard Monestier, gazdag üzletember
1963 : Hogyan lettem vezérigazgató? : Carambolages : Marcel Bluwal : Norbert Charolais, a 321 nevű reklámügynökség vezérigazgatója
1963 : Robbantsunk bankot! : Faites sauter la banque ! : Jean Girault : Victor Garnier, a horgász-vadász bolt tulajdonosa
1964 : Fantomas : Fantomas : André Hunebelle : Paul Juve felügyelő
1964 : A Saint Tropez-i csendőr : Le Gendarme de Saint-Tropez : Jean Girault : Ludovic Cruchot, alias Lütyő törzsőrmester
1964 : Fönök szoknyában / Egérke a férfiak között : Une souris chez les hommes : Jacques Poitrenaud : Marcel Ravelais, kisstílű betörő
1964 : Meghal-tok : Des pissenlits par la racine : (?)
1965 : Az ügyefogyott : Le Corniaud : Gérard Oury : Léopold Saroyan, kereskedelmi igazgató és bűnöző
1965 : Fantomas visszatér : Fantômas se déchaîne : André Hunebelle : Paul Juve felügyelő
1965 : A csendőr New Yorkban : Le Gendarme à New York : Jean Girault : Ludovic Cruchot, alias Lütyő törzsőrmester
1965 : Ahol az öröm tanyázik : Les Bons Vivants : Gilles Grangier : Léon Haudepin, az atlétikai klub dzsúdó szakosztályának elnöke
1966 : Egy kis kiruccanás : La Grande Vadrouille : Gérard Oury : Stanislas Lefort, karmester
1966 : Maurice Chevalier „7 perces rövidfilm” : Maurice Chevalier "court métrage – documentaire de 7mn" : Miréa Alexandresco : Louis de Funès beszélget M.Chevalier-val az otthonában
1966 : Főnök inkognitóban : Le Grand Restaurant : Jacques Besnard : Monsieur Septime, egy előkelő párizsi étterem tulajdonosa
1967 : Fantomas a Scotland Yard ellen : Fantômas contre Scotland Yard : André Hunebelle : Paul Juve felügyelő
1967 : A nagy vakáció : Les Grandes Vacances : Jean Girault : Mr Charles Bosquier, iskolaigazgató
1967 : Oscar : Oscar : Édouard Molinaro (+ Funès közreműködött a forgatóköny írásában) : Mr Bertrand Barnier, gazdag üzletember
1968 : Felmondtam, jöjjön vissza : Le Petit Baigneur : Robert Dhéry : Louis-Philippe Fourchaume, a hajógyár elnöke
1968 : Nicsak, ki tetovál : Le Tatoué : Denys de La Patellière : Félicien Mézeray, üzletember és képkereskedő
1968 : A csendőr nősül : Le Gendarme se marie: Jean Girault : Ludovic Cruchot, alias Lütyő törzsőrmester
1969 : Heves jeges : Hibernatus : Édouard Molinaro (+ Funès közreműködött a forgatóköny írásában) : Hubert Barrère de Tartas, iparmágnás
1970 : Lányok pórázon : L'Homme orchestre : Serge Korber : Mr Edouard, alias Evan Evans, impresszárió és balettmester
1970 : A csendőr nyugdíjban : Le Gendarme en balade : Jean Girault : Ludovic Cruchot, alias Lütyő törzsőrmester
1971 : Felszarvazták őfelségét : La Folie des grandeurs : Gérard Oury : Don Salluste, a spanyol király nagyhatalmú minisztere
1971 : Jo / Hullajó hullajelölt (Joe: az elfoglalt test) : Joe: The Busy Body : Jo : Jean Girault : Antoine Brisebard, színdarab író – egy detektívtörténetre hivatkozva igyekszik elkövetni a tökéletes gyilkosságot
1971 : Fennakadva a fán : Sur un arbre perché : Serge Korber : Henri Roubier, autópálya-építő vállalkozó
1973 : Jákob rabbi kalandjai : Les Aventures de Rabbi Jacob : Gérard Oury : Victor Pivert („Tukán”), gazdag vállalkozó
1976 : Szárnyát vagy Combját : L'Aile ou la cuisse : Claude Zidi : Charles Duchemin, az útikalauz kiadójának igazgatója
1978 : Marakodók : La Zizanie : Claude Zidi : Guillaume Daubray-Lacaze, kisiparos és polgármester
1978 : A csendőr és a földönkívüliek : Le Gendarme et les Extra-terrestres : Jean Girault : Ludovic Cruchot, alias Lütyő törzsőrmester
1979 : A fösvény : L'Avare : Jean Girault és Louis de Funès : Harpagon, a fösvény apa
1981 : Káposztaleves : La Soupe aux choux: Jean Girault (+ Funès közreműködött a forgatóköny írásában) : Claude Ratinier alias Kló, fapapucs készítő parasztember a "Les Gourdiflots" tanyáról
1982 : A csendőr és a csendőrlányok : Le Gendarme et les gendarmettes : Jean Girault és Tony Aboyantz : Ludovic Cruchot, alias Lütyő törzsőrmester
2013 : Monsieur de Funès : Louis de Funès születésének a 100 éves évfordulója alkalmából készitett dokumentumfilm : Gregory Monro : Louis de Funès archiv felvételen



Kasszasikerek

Louis de Funes filmjei vitathatatlan kasszasikert arattak, az 1960-70-es évek Franciaországában több mint 50 millió nézőt csábítva a mozikba. 1964 és 1979 között a színész hétszer állt a dobogó tetején, 1967-ben ráadásul egyszerre nyerte el az első (A nagy vakáció), a második (Oscar) és az ötödik (Fantomas a Scotland Yard ellen) helyet a ranglistán.

Top 10

Egy kis kiruccanás: 1966-ban, 17,27 millió néző
Az ügyefogyott : 1965-ben, 11,74 millió néző
A Saint Tropez-i csendőr : 1964-ben, 7,8 millió néző
Jákob rabbi kalandjai : 1973-ban, 7,29 millió néző
A nagy vakáció : 1967-ben, 6,98 millió néző
A csendőr nősül : 1968-ban (Az első a Dzsungel könyve volt), 6,82 millió néző
A csendőr és a földönkívüliek : 1979-ben, 6,28 millió néző
Oscar : 1967-ben (Az első szintén Funes filmje, A nagy vakáció lett), 6,12 millió néző
Szárnyát vagy combját : 1976-ban (Az első helyen A cápa végzett), 5,84 millió néző
Felszarvazták őfelségét : 1971-ben, 5,56 millió néző

KATT IDE


KépKép
KépKép


videók:

KATT IDE

KATT IDE2

KATT IDE3

Clothilde nővér :D
KATT IDE4

:lol: :lol:
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.08.20. 01:24

Weöres Sándor: Kínai templom


Szent......fönn.......Négy........majd
kert,........lenn....... fém.........mély
bő...........tág........cseng:.....csönd
lomb:........éj..........Szép,.......leng,
tárt..........jő,.......... Jó,.........mint
zöld......... kék.........Hír,......... hült
szárny,.....árny. ......Rang,.......hang.

(oszloponként fentről lefelé kell olvasni, a pontokat csak én tettem közéjük hogy legyen szóköz)


Kép

(Illusztráció: A legismertebb kínai templom, a Henan Songshan Saolin-templom)
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.

ssuggame
Hozzászólások: 41495
Csatlakozott: 2010.04.29. 22:14

Re: Igaz Mese

HozzászólásSzerző: ssuggame » 2014.08.20. 01:25

Zelk Zoltán:
Hová futsz te kicsi őz?


Hova futsz, te kicsi őz?
-Oda, ahol várnak,
ahol sárga falevél
búcsút int a nyárnak...
-És az hol van, merre van?
- Hát az éppen arra,
ahol most lép rá az ősz
az első avarra...
-S ha odaérsz, ott maradsz
őszi őzikének?
leszel társa rozsdaszín
fűnek, falevélnek?
-Dehogy leszek! Szaladok
onnan is, tovább is,
vár énrám a január,
vár a Február is...
Vár énrám száz téli táj,
hóba bújt vidékek,
egy nap hegyre szaladok,
másnap völgybe érek...
Futok, futok, hóvirág
nő lábam nyomában,
fehérszirmú csillagok
bámulnak utánam...
De csak tovább szaladok,
amíg majd az ágak,
az ágakon a rügyek
jónapot kívánnak:
"Szép jó napot kicsi őz,
jókor jöttél erre,
épp most lépett a Tavasz
az első füvekre..."
Akárhova futok én,
ha őszbe, ha télbe,
akkor is csak a tavasz,
csak a nyár elébe!

Kép
kertképem: http://s2.enkicsitanyam.hu/schaugarten/ ... r=15908730
kert topikom: viewtopic.php?f=12&t=189

-Felelős vagyok a rózsámért-ismételte a kis herceg,hogy jól az emlékezetébe vésse.


Vissza: “Off Topic”